Csak magadat add...

A nők kedvenc szava az "én nem vagyok olyan".

Kimondva és kimondatlanul, hangokban és cselekedetekben, körbe járó körhintaként megy a játék...

Kinek bizonygatjuk, hogy mi többet érünk...? (És minél többet...?!)

Magunknak...? Vagy holmi mások kedvéért öltünk álarcot újra és újra...?
Új reggel, új smink, régi maszk...


"Én más vagyok...!"


És, ha én nem "mást" keresek...?

Ha nekem éppen elég volna az is, ha önmagad lennél...?!
Az, akinek születtél...? Akivé váltál...?

Smink nélkül...?





Miért hiszik az emberek, hogy másoknak kell lenniük, mint amik/akik...?

Pontosabban miért hiszik el...? Miért nem ismerik fel, hogy ez ostobaság...?

Hogy a látszat, hogy mások véleménye csak annyira számít, amíg engem jó érzéssel tölt el...?! Azon túl pedig éppen, hogy semennyit...

Van egy mérce, egy értékrend, amely belém van égetve. Ez olyan, mint  a gerincoszlopom - mindig meg lesz, itt, velem - enélkül én sem vagyok. Ennek tükrében látom a világot és magam.
Ennek tükrében tudok egyenes háttal járni. És amíg eszerint rendben vagyok, addig boldog is vagyok. Addig tudok kedvtelésből másoknak-megfelelőset játszani.

De ez csak játék. Ezt ne feledd!

Ha maradni akarsz, nem lehetsz lusta! Meg kell ismerned - mert ha becsapod saját magad, azért én nem fogok felelősséget vállalni...




A körhinta veszélyes üzem...

Aki figyelmetlen, könnyen a földre kerülhet.


Miért olyan sürgős...?!
Miért ne lehetne időt szánni a megismerésre...?
Miért kellene az "elfogadott" koreográfiát követni...?
Miért ne tehetnénk, amihez kedvünk van anélkül, hogy azon aggódnánk, elkenődik a sminkünk...?

Miért ne lehetnénk csak pusztán önmagunk...?




Nem ítéllek meg a családod miatt, nem ítéllek meg a hátad mögött álló életed miatt, a munkád, vagy az elért eredményeid miatt...
Nem vagyok én mérleg, hogy méricskéljelek...! Megtanultam, hogy ha megteszem, hibázni fogok - mert nem jól vagyok hitelesítve... Az egyik szaknyelv szerint kalibrálva, a másik szaknyelv szerint szubjektív.

Nem mérni - megismerni akarlak.
Megismerni az érzést, milyen, mikor vagy. Hiszen eddig nem voltál. A valahol máshol, az nem itt. Számomra nem voltál.
S most tudni szeretném, milyen, amikor vagy.

Amíg egy alkuhoz két fél kell, addig mindig fenn áll a veszély, hogy egymás ellen licitálunk...
Hogy az egyikünk ajánlatot tesz, mert megtetszik az áru, a másik viszont nem is akar annyira megválni tőle...
Ez benne van a pakliban - az Élet egy ilyen játék.
De hisz mind játszunk már egy ideje - hozzá szokhattunk volna már...!

Ez teszi pikánssá, egyedivé...

Ez egy kicsit mazochista, kicsit talán beteg játék... :D
Mégis játsszuk mind, újra és újra, mert élvezzük a tapasztalás élményét...
Öröm, vagy fájdalom...? S aztán újra öröm...? Egyre megy.

Csak élj...!

Csak add magad!





M.I.