Azután - avagy, hogy élmény maradjon

Talán önzés. Talán nem.


Úgy élünk mind, ahogy nekünk jó.

Néha eszembe jut, hogy mikor elment, vajon miért engedtem el - hiszen mindketten éreztük... Na és persze, hogy miért volt kevés neki az érzés...

Amióta azt élem, hogy én teremtek, óhatatlanul is elő-előjön, hogy miért ne élhetném azt az életet, amit egyszer, korábban elengedtem...



Talán elkényelmesedünk, ha nincs semmi bajunk...


Talán én is elkényelmesedem. Nincs miért félnem.

Egyáltalán nem félek se a halálomtól, se attól, hogy az életemnek mi ad értelmet.

Talán ez csak addig igaz, amíg nem kerülök választás elé, hogy lemondjak róla.

Ne értsd félre, szeretem az életem. Nagyon is. :)

Szeretem ezt a világot.

De nem riaszt, hogy egyszer vége lesz. Nem is tudom - talán már holnap...

Ki tudhatná.



Igen, talán sokkal több mindent is bele lehetne zsúfolni, sokkal többet ki lehetne sajtolni belőle.

Emberek, akikkel találkozom.

Világot járnak, sokkal érzékenyebbé válnak dolgokban - táncban, zenében, stílusban -, mint én...



Izgalmas utakra lépnek, és kalandoznak rajta.




Mit teszek én...?



Úgy érzem magam, mintha egy réten ülnék, csendben, a fűben.
Meditálok.
Hallgatom az élet hangjait magam körül, és magamba fogadom őket. Képet alkotok belőlük a mögöttes világról.


Igen, talán ez másoknak kevés. Neki talán kevés volt.
De vajon miből gondolta, hogy nem mozdulnék meg vele...? Érte...
Talán ezért...? Ez volt a teszt...?





Szeretem az életem eseményeit. :)

Bettit, Dinát, Krisztit, Szigetközt, a Tisza-tavat, Weybridge-t, Szegedet, a Pilist, a Mecseket, Sepsiszentgyörgyöt...

Vikit, Diát...


 :)


"Emlékezetes" pillanatok - pontok, amikre érdemes emlékezni.


Meghatározó élmények.




Körülöttem sokan feladják.

Van, akinek életstílusa a feladás, a megfutamodás. Fel sem ismeri, vagy legalábbis nem vallja be magának. Még ezzel sem néz szembe.

Nagy a szám, pedig a hétköznapokban sok apróságot magam is feladok.
Pedig megvan nyilván a magam keresztje, amit nem ismerek fel.

Egyet szinte hallok, ahogy a fejemre olvassák: "Elmegy melletted az Élet...!"


Breathe

Elmegy.
Visszakérdeznék az aggódóktól - na és vajon mi az Élet...? Attól éljük-e meg igazából, hogy gyűjtjük a kilométereket? Vagy a bulikban töltött perceket?

Teljesebb-e az az élet, amit nem itt, hanem "ott" élünk (bárhol)?
Teljesebb-e az az élet, amelyben nincs időnk megállni és elmerengeni a tapasztaltakon...?

Teljesebb-e az az élet, amely az élmények halmozásáról szól...?
Az, amelyben z apróságokat már észre sem vesszük, nem hogy nem értékeljük...?

Egyik ügyfelemmel beszélgettünk - háromgyerekes anya, tanítónő. Nagyon kedvelem, értelmes és jó ember.
Azt mondta, azt hitte eddig, hogy - van egy házuk, ki bírja fizetni a hitelt, van egy öreg autójuk, van munkájuk - szerencsések. Aztán látta, hogy a külföldi ismerősök "ötször jobban élnek"...

Vajon az a jobb élet...?

Egy forrócsokit meginni úgy, hogy észrevesszük a melegét, a selymességét, a telt ízét, az édességét, a krémességét, a színét, az illatát - vagy mindennap meginni akár egy forrócsokit, míg a napi rutin részévé válik...?

Melyik a "jobb élet"?

Én a magam részéről szívesebben iszom negyedévente-félévente forrócsokit. Nem azért, mert meg se tehetném. Hanem, hogy élmény maradjon.


Egy kedves munkatársam feladta a harcot saját magával. :(
Hagyta, hogy eluralkodjanak felette a negatív, a leépítő gondolatok. Mint a Végtelen-ben, a Szomorúság Ingoványa...

Remélem, másban nem lép hasonló útra...

Csak számomra olyan szomorú gondolat, meghátrálni valamilyen megpróbáltatás elől..?
Biztosan voltak az én életemben is ilyenek. Vannak.

B. vajon meghátrálásként értékelhető epizód volt...?

Akár úgy is fel lehetett volna fogni...


"Meghátrálás"...


Hiszen ezek csak döntések...! Épp olyanok, mint hogy teát, vagy kávét kérek-e...!

Én eldöntöm, hogy ezt akarom-e, vagy sem...

Miért lenne baj, ha Ő úgy dönt, hogy nem akarja...? Hogy ennyi energiát és időt tett bele, és többet nem akar? Hogy neki nem ér meg többet...?

Néha úgy érzem, a gondolataim egy érme, amely az élén gurul. És bár nincs rajta kormány, és meg sem tud hajolni a felülete, ha eldől - ő maga észre sem veszi, mégis -, jelentősen el tud térni a választott iránytól...

Néha nagyon félresiklanak a gondolatmeneteim... Legalábbis úgy érzem olykor...