Müller azt mondja - és Redfield is, azt hiszem -, hogy Isten bennünk van. Magunkban kell keresnünk. Az ÉNünkben.
Megnéztem Tom Hanks-szel a Számkivetettet - még egyszer.
Két dolog jutott eszembe.
Az egyik, hogy imádom Helen Hunt-ot.
A másik, hogy vajon én hogyan tudnék megélni 1500 napot számkivetetten...?
Játszottál már beleérzősdit...?
Húnyd le a szemed!
Kicsit olyan ez, mint a meditáció, mert előbb lassan összpontosítasz, és a figyelmedet befelé irányítod. Lazítasz az érzékszerveid feletti kontrollon, eltávolodsz a külvilágtól.
Most lassan nyisd fel a belső szemed!
Hullámmorajt hallasz. A talpad alatt meleg homok, erős parti szél a bőrödön. Feletted pálmák ágai susognak a szélben. Egy szigeten vagy. Tudod, hogy egyedül.
Ahogy lassan felnyílik a szemed - a belső -, látod a hullámokat, és mögöttük a szemhatárig húzódó, végtelen óceánt.
Az is csoda, hogy élsz! Jelnek vedd vajon?! Élsz, mert élned kell?! Ez egy próba?!
Lássuk csak! Itt vagyok egy "paradicsomi" szigeten - kókusz van, az biztos -, mit kaptam ezáltal?
Nyugodt életritmus.
Mindig zavart, ha rohannom kellett! Most nem kell.
Természetes élet.
Mindig vágytam vissza a zöldbe. Ennél "visszább" már nem is lehet.
Magány.
Nyugi van, semmi alkalmazkodás, semmi hatalmi harc, semmi csalódás. Eddig is egyedül voltam* - most max. komolyabban leszek egyedül. (* Mindig egyedül vagyunk valójában. Csupán egy-egy időre képesek vagyunk a figyelmünket magunk helyett másokra fókuszálni.)
Nincs net.
Nincs papír.
Az első megoldandó feladat - az írás. Ez biztosan hiányozna!
Nincs zene. Megoldandó! Most lenne "időm" megtanulni gitározni!
Kaja. Kókusz van, mert vannak pálmák. Rovarok mindenhol vannak. Ahol vannak rovarok, jó eséllyel legalább rovarevő rágcsálók vannak. És madarak. Éhen halni vsz. nem fogok.
A csend lehetőséget ad arra, hogy meditáljak. Hogy befelé fordulva keressek, kutassam fel az eddig felszínesen kezelt mélységet, melyben ott van Isten.
A csóka a filmben egy labdára vetített ki személyiséget. Nem őrültebb, mint ha valaki magában Istennel beszélget...
...
Jelenleg azt hiszem magamról, hogy képes vagyok boldogan megélni az életem apró örömeit. Vajon ott is képes lennék ajándékként szemlélni a dolgokat...?
Ott is el tudnám viselni a magányt, azt hogy "csak befelé van utam"...?
Vagy itt is csak áltatom magam azzal, hogy ez az én választásom?
Persze nem. Hiszen magam döntök pl. úgy, hogy most ezeket a gondolatokat rögzítem, ahelyett, hogy melóznék.
Ezzel magam választok a "menüből", magam választom...
"Ha azt teszed, amit eddig..."
Aki semmit tesz, semmit kap. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Írj! Hogy tudjam, mit gondolsz Te! ;)