Ez vagyok én...

When I look at You


Visszaolvastam a 2011-eleji bejegyzéseket...

S most...?


:)

Ragyogó tavaszi idővel köszöntött be a 2012-es új év. Hét ágra süt a Nap, ereje is van, kellemesen friss a levegő, de nem hideg. Legújabb felfedezettem Caroline Costa. A felvételek a 10-12 éves korából, vagy még korábbról származnak - de már akkor olyan hangja volt, mint egy befutott énekesnek... Gyönyörű. :)

A minap született egy gondolatom, miszerint tulajdonképpen minden nappal új év kezdődik... Újabb 365 napos ciklus. Végeredményben új élet kezdődik minden nappal...
És mi döntjük el, hogy ez az évünk olyan, vagy jobb lesz-e, mint az előző...

Álltam az erkélyajtóban, néztem a csodás időt, hallgattam Caroline-t, és éreztem a levegő simogatását...
És arra gondoltam, "ideje volna változtatni, nem...?"

Ha egy napot az életem egészéhez hasonlítok, akkor - még mindig képtelen vagyok az egész életemet kapásból cselekvéssel tölteni... Máris eltelt a fél életem, és még nem jártam odakinn... Még nem csináltam semmit, ami "termelő tevékenység" volna.

Persze, én mondom meg, hogy mivel van kedvem tölteni az életem... :D

Hihetetlen, hogy képes vagyok folyamatosan ebben a gondolatkörben toporogni... Hogy mit is kell tennem, mit is kell gondolnom, mi az, ami én vagyok, és mi az amit csak rám kényszerít valami külső elvárás...

Ez - a gyakorlat is azt mutatja, nem valami látványos fejlődést produkáló pálya...

Az a kérdés, hogy vajon akkor azok, akik elhagytak a látványos részek hiánya miatt, hátrább tartanak-e a fejlődés útján...? Vagy épp előrébb, és tudják, hogy ha valóban akarom, akkor képes volnék arra is, és megteremteném egy családhoz szükséges "látványelemeket"...? :)

Újra felmerül bennem, hogy értük képes lettem volna a változtatásra - értük érdemes lett volna...

Kicsit bosszant, hogy ez "a régi lemez"...


Talán csak kifogás...

De ha magunk választunk, miért keresek kifogásokat...?

Miért, és kinek magyarázkodom...?

Lehet, hogy még mindig nem vetkőztem le  a külső elvárásoknak való ostoba megfelelési vágyat...?


Pedig a boldogság titka az elégedettség.

Az elégedettségé pedig a külső elvárások levetkezése.

Ha azonban kijelentem, hogy nekem így jó - azzal megalapozom, hogy később is ugyanez/hasonló/ az állapot legyen jellemző.

Illetve kizárom mindazokat az életemből, akiknek nem felel meg "ez"... :)

Ha nem vágyom rájuk, nem baj...

De valójában nem vágyom rájuk...?



Nem lesz valami költséghatékony, ha megveszem a C30-at...! :)
Ilyen hangulatokhoz, azzal a hangfalrendszerrel...
Csak azt veszem észre, hogy a határról visszafordítanak... :D :D :D
Vagy azt se... Csak, hogy "ilyen magas hegyek nincsenek is nálunk"...! ;) :D

Ez például egy szimpatikus jövőkép...! :D
A Kárpátokban uzsonnázni - "mert ma olyan kedvem van..." :D :D :D :D

Mint mikor virágot vittem Neki... Még ha ez 120km-t jelentett is utazásban... :P


Igen. Ez tetszik. Ez illik hozzám. Ez én vagyok.


Csak bepakolok egy pokrócot, a hűtőből, ami benne van, egy bort, egy kenyeret és hajrá...! :D
Aztán, ha valamelyik kanyar után látok egy csinos kis lejtőt, egy sziklás rétet, vagy valami kiszögellő meredélyt, egy talpalattnyi fűvel... Akkor tudom - megérkeztem...

Ez vagyok én... :D



Mégis mióta itt rostokolok...

Miért...?

Hiszen az Élet vár... Mármint nem "meg-", hanem rám... :D:D:D

Akkor...?!


When love takes over