When I look at You
Befejeztem Szepes könyvét...
A végső mondanivalója számomra az, hogy az egymást követő életeink, ha nem fejlődünk, egymással párhuzamos, "koncentrikus" körök...
Minden, amit feladatként, kihívásként megkapunk, korábbi életeinkben elkövetett, gyengeségeink okán betelt hibáink vonzatai...
Ha tehát szeretnénk javítani a helyzetünkön, akkor bizony nincs más megoldás, mint erőt kell vennünk magunkon.
Mit mond ez tehát nekem - aki a hangulatóceán hullámainak kénye-kedve szerint hullok az önsajnálat szakadékaiba, a depresszió energiaszegény, teremtésre képtelen, időrabló homályába...?
Nekem, aki a vágyaival, ösztöneivel szemben rendre elbukom...?
"Légy erős! Ez a feladatod!"
"Ha azt teszed, amit eddig - azt kapod, amit eddig." - ez a mondat újra és újra megtalál...
Változtatni, kiégetni magunkból a vágyaink hatalmát, az ösztönök rabigáját...
Megtanulni elkülöníteni az élmények szívbéli, teljes megélését a vágyak parancsainak való alávetettségtől.
Hogyan...?
Talán ez volt az egyik legjelentősebb felismerésem: átélni, a velejéig megélni, amitől szabadulni akarunk. Hogy többet ne csábítson, ne vonzzon, ne kísértsen. A megismeréssel hatalmat szerezni fölötte, s végleg magunk mögött hagyni...
Lehet ez mohóság, lehet lustaság, lehet kéjvágy, vagy épp a hatalom igézete...
Éld meg, öleld magadhoz, hogy hurkából kicsúszva újra szabad lehess!!
...
Az is felvetődött bennem, hogy vajon milyen "előélet" határozhatta meg a jelen életemet - és amit most megélek, azt pozitívként, vagy negatívként értelmezzem...
Utóbbival kapcsolatban egy ideje nem maradt bennem kétség, hogy ez bizony pozitív, hogy jutalomként, előrelépésként kell értelmeznem.
(Egyetlen kérdésként a hiúság merült fel - hogy nem-e a hiúságom dicsér ezáltal...?)
Ellene szólhat, ha találok olyan vonatkozásokat, melyeket büntetésként foghatok fel.
Mi lehet ilyen?
- anyagi javak >>> amennyi kell, annyi van. Ez aligha lehet büntetés.
- szerelem >>> megélhettem, többször is a legnagyobb csodát. Túlélhettem. Képes maradtam rá. Ez sem lehet büntetés.
- vágyak, ösztönök >>> vannak, képes vagyok birokra kelni velük. Nem vagyok rögeszmés megszállottja egynek sem. Nem büntetés.
- lustaság >>> tény, hogy kényelmes vagyok. A szorgalom és a pepecs munkában való kitartás nem erősségem. Ez inkább örökölt (előző életemből ~) gyengeségem, sem mint büntetés.
Nem találok az életemben "büntetésként felfogható" momentumot... Amely végigkísérné az életem.
Feltéve, hogy a büntetést is, mint a "bűnt", magamban keresem...
Ha csak nem az emberi butaságot tudnám Isten csapásaként értelmezni az életemben... :) De hála Neki, Isten nem kegyetlen, s ez nem kísér végig az életen... :)
...
Megjelöltem pár gondolatot magamnak.
"...Így állhatott tehát az örökkévalóból kiáradó szabad lény előtt a Tudás fája: a nagy analógia, így állhatott előtte a rossz, ellentétes, halálos és boldogtalan különút, a vágy által létrehívott anyagvilág vonzó, kéjes, szép és kárhozatos tűzijátéka, amelytől az Örökkévaló intése óvta, de nem zárta el.
A földi ember sem adhatja át élettapasztalatát a fiatal tapasztalatlannak. Mint fent, úgy lent. A dolgok újra és a végtelenségig ismétlődnek, mint a vízbe dobott kőnél a körülötte képződő körök egyre szélesedő gyűrűi.
A lénynek tapasztalnia kellett a különutat, a rosszat, a halál formavilágát, hogy ne higgye, elfogadja, hanem teljesen átégve a megismeréstől tudja, hogy Nála a helyes út. (...) Ő kimondta az Igent. Mert a vágynak orvossága a kielégülés, a rossznak a szenvedés. És ahol a vágy látensen szunnyad, ott szunnyad a veszély is, amely csak a létbe lépés, a teljes kiélés mindenségen végigfutó köreivel hárítható el..."
"...- Ma este valami fontosat kell megtanulnod Cornelius. Senki sem lehet mesterré, míg meg nem értette a dolgok igazi természetét, a törvényt, hogy mindenkihez csak a saját módján lehet hozzáférni, és csakis a befogadóképességének mértékéig. Ahol nincs hely, ada hiába akarod beerőszakolni a világ legnagyobb, legboldogítóbb kincseit; s az olyan próféta menthetetlenül nevetséges futóbolonddá válik, aki köveknek prédikálja az Igét..."
"...- Azt hiszem, fogadnom kell őt... hogy megértsd és őt is feloldd magadban egészen, Cornelius. Hogy lásd, se te, se én nem tehetünk érte e pillanatban semmit, s hogy maga Isten sem tesz mást vele, mint hogy élni hagyja tovább... élni és tapasztalni..."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Írj! Hogy tudjam, mit gondolsz Te! ;)