Álarc marad, avagy játék az egész

A dal az Első Emelet slágere volt, de Vanilla feldolgozása közelebb áll hozzám.


"Mint amikor a láng fellobban, a gyufaszál még ég.
Szép szavakat ők is úgy súgnak halkan az est mélyén.

Minden ruhájuk a földre hull, de az álarc fenn marad.
Hajszolt szenvedélyük meg fakul és elhamvad hamar.

Idegenek a városban, tietek még az éj!
De ha a hajnal eljön majd, zavar az éles fény.
Idegenek a városban, tietek még az éj!
De ha a hajnal eljön majd, zavar az éles fény.

Idegen ágyban vágyak szállnak, de csak az ösztön ég.
Az ölelések árnyékában hamis a színjáték...

Minden ruhájuk a földre hull, de az álarc fenn marad
Hajszolt szenvedélyük meg fakul és elhamvad hamar.

Idegenek a városban, tietek még az éj!
De ha a hajnal eljön majd, zavar az éles fény..."



Furcsa, mert régóta ismerem, de csak most jutott el hozzám, hogy miről is énekel...
És megdöbbentett, mennyire találó...




Vajon egymás karjában mi is magunkhoz szorítjuk a maszkjainkat...?

Én úgy érzem, őszinte vagyok.
Úgy érzem, mindig azt mondom, amit gondolok. Amit érzek.
Úgy érzem nem tagadok le olyat, ami van, és ami tartozhat /érinthet mást/ másra is.

Nem kreálok hamis képeket magamról.

Nem lobbizok azért, hogy mások másként gondolkodjanak rólam.

Sem a hétköznapokban, sem a magánéletben.

Sosem tettem.

Vagyok, aki vagyok - ha ez tetszik, jó. Ha nem, nincs miért erőlködni.



Kell az az érzés - az a megérzés...

Ha az megvan, akkor. Akkor érdemes.
Egyébként csak játék az egész.