:)
Punnany Massif-ot hallgatok.
A sötétítő behúzva.
A valóság és a képzelet határán sodródom, képek hullámoznak körülöttem...
Kísért egy este - egy éjszaka emléke.
:)
Táncoltunk.
Először zenére - azután csak a mozdulatok ritmusára...
Érzem a bőrét... A teste melegét, ahogy a hangok hullámain ringunk... Nem is tudom, hogy szűnt meg az utolsó határ...
Nem először érzem úgy, mintha elveszteném önmagam, mintha átvenné valaki az irányítást felettem...
Mintha egy álomra emlékeznék, töredékesen, felvillanó pillanatokkal... Szinte mintha más emlékeit látnám...
Emlékszem a hajára...
A mohó csókokra...
Arra a furcsa közelségre... "...az álarc fennmarad..."
Hamar ránk virradt. :)
És Ő elmenekült...
Vicces. Én voltam úgy, ahogy általában a nők - nekem hiányzott, hogy maradjon, hogy együtt ébredjünk. Hallgatni és látni akartam. Túl az első mámoron, túl a gyönyörök ködén. Tisztán, józanul. A szemébe nézni, elveszni a tekintetében - érezni és kiélvezni a közelséget, a tudatosságot, a történtekkel való szembenézés pikáns kínját... :)
Vágyom rá... :)
Persze - "csak barátok vagyunk"...
Érintések - csókok - tapintás, ízlelés, bőr, ajkak, ujjak, izmok, lélegzet, súly, sóhaj...
Sokkal-sokkal jobban szeretnék figyelni rá...
Sokkal jobban jelen lenni, sokkal jobban koncentrálni, sokkal jobban magamba vésni az érzést, a részleteket... :)
Meg-megborzongat az emlékek sora...
Ezt szeretem a Nőkben... :)
Olyanok, mint egy egzotikus gyümölcs - mindig titokzatos, mindig maradandó, kedves és csábító élmény...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Írj! Hogy tudjam, mit gondolsz Te! ;)