Megígérted

Az én és az ösztönlény örök harca...

A kérdés, hogy vajon tényleg harcolniuk kell...?

A Tiéd vagyok - ígérem, s ezt ígéred Te is. Hogy csak a Tiéd, s csak az enyém...

Aztán valahol jön egy gyenge pillanat, mikor távol vagy és nagyon hiányzol, mikor vágyom Rád. És jön egy helyzet, jön egy hangulat, egy pillanat - olyan tökéletes...

Felidézi, hogy milyen volt régen, hogy a világ más színekkel is telve van, mint amelyek mellett döntöttünk...


Erős leszek, vagy gyenge...?

Gyengeség-e az, ha önmagam vagyok...?

Gyengeség-e, ha megélem a pillanatot...?

Le kell-e mondani mindenáron...? El kell várnunk, hogy lemondjon a másik...?

El kell-e vennem a szabadságát...?

Vagy annyit kérek Tőle, amennyit akarok...?

Én azt kérem, engem szeress.

Maradj velem, míg világ a világ, mert szeretlek és azt mondod, szeretsz...

Ezt kérem. Nem kell, hogy harcolj magaddal, nem kell, hogy lemondj miattam bármiről...

Csak akkor, ha Te is úgy akarod.


Mert a Kék Madarat nem tarthatod kalickában - ha azt akarod, hogy sokáig éljen a házadban...

És én nem akarlak kalickába zárni.

Azt szeretném, ha a világunk közös volna.

Ha adhatnék Neked határok nélkül, ha lehetne az életcélom, hogy boldoggá tegyelek.

Ha elfogadnál engem, ha adnál, ha adni szeretnél. Ha szeretnél.

És hogy boldog légy - boldog, szabad, teljes...

Tanúja akarok lenni, oka és részese a boldogságodnak.

Nem várom el, hogy bármivel szegényebb legyen az életed miattam - hiszen gazdagítani szeretném.

Menj, ha hív a végtelen...!

Menj, s éld át, ha erre vágysz! :)




Csak annyit kérek, hogy hozzám gyere vissza...

Mert itt az otthonod - itt, a szívemben.