Szárnyatlan angyalok

Jó hangulatban jöttem vissza a Nikivel való találkozónkról.
Bár a felénél meglehetősen tanácstalanná váltam, hogy hogyan tovább, mert majdnem elszúrtam. :)
Türelmetlen voltam. :) Régi és ostoba hiba, de... Kijöttem a gyakorlatból talán...

Nagyon másként gondolkodunk, de azért vannak átfedések... :)

Azt mondta, hogy szerinte ahhoz kell bátorság, hogy mindenkire szarjunk, és csak a magunk javát nézzük... Ha ezt elfogadom, akkor a világ tele van nagyon "bátor" emberekkel...

Bár én a bátorságot inkább akképp értelmezem, ha valaki annak ellenére tesz meg valamit, hogy tudja, az számára kevéssé előnyös, tudja, hogy kockázatot kell vállalnia, ha megteszi - mégis vállalkozik rá.

Így szerintem az a bátrabb két ember közül, aki képes úgy másokat is szem előtt tartani, hogy ez neki energiájába kerül, hogy ez neki lemondással jár - szemben azzal, aki a kisebb energiát, koncentrációt, odafigyelést igénylő utat választja, és egyenesen keresztülgázol mindenkin...



Félúton azt hittem, elveszítem a kapcsolatot vele...

De - noha nem sikerült láttatnom vele, hogy másként is lehet szemlélni a világot, mint ahogy ő - hogy belássa, képes a szubjektív valóságán változtatni, ha akar, azért a végére sikerült kicsit kimozdulnunk a holtpontról...

Már csak azt kellene eldöntenem, hogy a vállalkozás-ötletében mekkora szerepet vállaljak...?

Mert ez tűnik kitörési pontnak a jelenlegi hangulati mélyrepüléséből - az önértékelési válságából, aminek ugyan alapja nincsen, de olyan mélységesen hisz benne, ami számára már bizonyosság.
De mégis - talán "menthető". :)

Persze elgondolkodtam, mikor indulatosak voltunk, hogy bebizonyítsam neki, hogy nem is olyan nehéz meghozni a döntést, hogy szarok másokra - és fölállok, és ott hagyom...

Olyan könnyűnek tűnt volna... Nehezebb volt számomra azt mondani, hogy nem hagyom annyiban...

Szóval elgondolkodtam, hogy értelmezhető úgy is, amit mondott, hogy "a számunkra megfelelővel ellentétes döntést hozni"... Hogy akkor nekem most az a "nekem megfelelő", hogy segíteni akarok, és ezzel ellentétes az volna, ha nem akarnék...? Hiszen szigorúan véve nekem semmi hasznom - sem szakmai-gyakorlati, sem "eszmei-szinkronisztikus" nem látszott ekkor a találkozónkból.

Persze, ha jobban belegondolok, ezt nem mondhatom így ki - hiszen valamire ő is tanít...!

Talán, hogy nem az együttöltött időn, hanem az egymásra figyelés és az őszinteség skáláján mérhetőek a kapcsolatok...
Vagy arra, hogy a Hipnózisban leírtak lám, így működnek az életben... (!)

Hiszen, ha jobban belegondolok, Ő a néző, akit a hipnotizőr felhívott a színpadra, és most a csak számára valóságos börtönben él...

Mégis...

Talán sikerül úgy megmozgatni, hogy egy kicsit képes legyen ismét fejlődni. :)



Miért csinálom...?

Nem is tudom. De tényleg.

Mi hasznom ebből?

Az én életemben is voltak/vannak emberek, akik segítettek, mikor nagyon nem voltam képes egyedül előrébb vergődni...

Talán miattuk csinálom... "Add tovább három embernek..."

Talán azért, mert megtehetem. Mert hiszem, hogy képes vagyok segíteni neki...


Talán mert valahol egy angyal úgy gondolta, hogy rajtam keresztül tud célt érni, ezért mindenféle érzéseket kelt bennem, hogy azt tegyem, amit ő szeretne...
:)

Niki ettől falnak menne... :P Szerinte ezzel csak áltatom magam...

Lehet, hogy igaza van...!




Lehet, hogy egyszerűen csak egy szárnyatlan angyal vagyok, aki teszi, amihez ért...