Párhuzamos - valóságok? - avagy bennem csak kérdések

Furcsa - és talán kicsit ijesztő tapasztalattal gazdagodtam.

Az Időről.

Olyan, mint a szél a Tengeren...

Amilyen közel hozhat, olyannyira messze is sodorhat egymástól két embert...



Hogy mit üzen ez nekem...?

Azt, hogy "Carpe diem!" Hogy "Ragadd meg a napot!", mert a valóság nem csak Neked, szubjektíve az, ami - de Neked is csak MOST IGAZ, csak MOST VALÓSÁG...

Nem tudhatod, mi lesz holnap...


Más tartalmat kap így a "ne pazarold az időt" felszólítás...

Ne pazarold a pillanatot - mert nincs másik...! Ami ma igaz, holnap már más lesz majd, ami ma a Tiéd, holnap már sehol sem lesz...



Ma elfogadtam, hogy végleg elvesztettem valakit.

Igen. Ma feladtam. Elengedtem.

Mert elhitette velem, hogy nem az, akinek gondoltam. Hogy nem az már, akinek régen láttam. Elhitette... Csak akkor jár sikerrel, ha elhiszem... Miért hiszem el...?
Mindegy. Igazat adok neki - nem kell mindenen filozofálni.

Időrendben életem negyedik legfontosabb személye-szereplője volt. A hozzá fűződő érzelmeim erőssége szempontjából... Talán holtversenyben első.

Hülye és felesleges dolog osztályozni...? Tudom.

Csak próbálom felmérni a veszteséget.

Túlságosan gyakorlatias részem is van.


Vajon elfeledkezhet-e az ember valamely testrészéről...? Mondjuk a bal kamrájáról...?

Én megpróbálom.

:)

Elfelejtkezhetünk-e az örökkévalóságról...? :)

Véget érhet-e számunkra az "örökkévalóság"...?

Filozófia...?

Nevezd, aminek akarod!

Bennem csak...

Kérdések.