Emlékszel, mikor beszélgettünk, és azt mondtam, "engem arra tanított az utolsó, hogy a boldogság teljességét önmagunkban kell meglelnünk, s nem egy külső személytől várni azt"...?
"Magamban mindig bízhatok,
Magamra mindig számíthatok."
(bj)
Igen - 19 év alatt bizony belénk kötnek "megszokott" dolgok.
Ahogy a korall váza - úgy szilárdul mészvázzá a mindennapi rutin.
És ez épp úgy igaz a fizikai- és az "érzelmi rutinra".
És most...?
Most nincs a megszokott szilárd mészváz. Nincs mankó, korlát - nincs, ami mentén csukott szemmel is végigcsináltál egy-egy napot...
Új áramlatok emelnek új magasságokba...
Ami támaszt adott, egyben korlát is volt - belül merevített, beléd csontosodott - észrevétlen; még hálás is voltál a támaszért...
Azok a kapaszkodók Benned vannak. A szárnyaidban, a csontjaidban, az izmaidban...
A tapasztalataidban és a hitedben - a szeretetben, amely a családodhoz, a lányaidhoz fűz.
Amit régen szerettél volna - a család, a gyerekek - elérted.
Új útra léptél.
A szabadság széles - ám korántsem ismeretlen útjára...
19 év és két lány felnevelése bizony nem kevés idő... :) Ne csoda, ha kevéssé tűnik ismerősnek az élmény...!
De lassan magadra találsz majd. Ne sürgesd! :) Érezd! Éld meg - és próbáld megragadni minden pillanatát...!
"A fájdalom nem más, mint adott idegsejtek számára értelmezhetetlen inger által keltett, dekódolhatatlan érzéklet."
Riasztó érzés a bőrödön - csak a hajnali szellő cirógat.
Félelmes-magányos mélysötét - csak türelem, s ahogy hozzászokik a szemed, felderengenek a csillagok...
:)
Valójában - odakinn semmi sem változott.
A világ a Te Világod - az élet a Te Életed.
Visszavártak.
S most itt vagy ismét - szabadon. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Írj! Hogy tudjam, mit gondolsz Te! ;)