Fáradt vagyok.
Belefáradok a kérdésekbe.
A kérdésekbe, melyeket mások szegeznek nekem - a kérdésekbe, melyeket magamnak teszek fel.
Dina azt mondta, rájött, hogy nem akarja mindenre tudni a választ - nem akar mindent megérteni.
Képes lehetek változtatni valamin, amit nem értek meg...? Aminek nem értem az okát...? A miértjét...?
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nincs szükség az elfogadásra.
Nem azt akarom mondani, hogy mindennel foglalkoznunk kell, és elfogadhatatlan, hogy valamit 100%-os feldolgozottság nélkül tegyünk talomba.
Vajon mit ért Ő meg belőlem...?
Vajon mit értett meg belőlem B.?
Vagy nyitott könyv vagyok talán...?! S csak én nem látom a világot magam körül...?
Ha így volna, értenék az én miértjeimet.
Ha így volna, nem mondhatnák, hogy jó velem beszélgetni...
Szeretem ezt a zenét...
Olyan, mint csónakban ringatózni a vízen...
Olyan, mint a hűvös nyári est... Ahogy a csillagokra nézel, hanyatt fekve az úton...
Orrodban a fűszálak zizegésével, füledben az éj párás illataival...
"...Rémlik, mintha látnám, arcára árnyék vetül
Mélyülő szürkületben pillám elnehezül
S csak álmodom már dallamos kacaját
Álmomban illetem csókkal az ajakát..."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Írj! Hogy tudjam, mit gondolsz Te! ;)