A bizalom hiánya.
Mit is mondhatnék...?!
Megvonod és elveszted egyúttal...
Talán csak túl élénk a fantáziám...
Túl élénk volt...
Szememre vetetted, hogy nem olyan volt, amilyennek elképzelted...
S nem szántál időt rá, hogy megismerd a valóságot...
Ez a tüske talán örökre bennem marad...
Hiába telik az idő - hiába jönnek újabb szerepek, újabb szereplők.
Persze - és ez szomorít el igazán - már én sem vagyok biztos benne, hogy valóban jól éreztem, amit éreztem... Hiszen akkor ez nem történhetett volna meg...
Oly sok év után oly csúnya melléfogás... :D:D:D:D
Csak röhögni tudok... Tipikus...
Az a helyzet, hogy fogalmatok sincs az érzelmek valódi mélységeiről...
Ha volna, egyikőtök sem kérdőjelezte volna meg az enyémeket. Akkor éreztétek volna, mit jelent az "egyetemlegesség". Akkor fel sem merült volna bennetek a kétely.
Ha valóban megismertek - és nem mentek lépre a képpel, amit magatok alakítottatok ki...
Ahogy én sem mentem volna lépre - én sem vártam volna viszont azt, amit éreztem...
Naivitás. Ma már tudom.
Nem is törekszem annyira komolyra.
Már nem.
"Magamban mindig bízhatok
Magamra mindig számíthatok."
Mondj hiúnak, önteltnek - nem érdekel.
Nézz csak magadba!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Írj! Hogy tudjam, mit gondolsz Te! ;)