Az élmény a pillanat, a pillanat az Élet

Lassan végigéljük a pihenésre szánt hetet itt, Fenyvesen. Az ember mindenhol, mindig tanul. Minden pillanat tanít - ha képes vagy, ha megtanultál látni, és észreveszed...

Keszthely múzeumaival ismerkedtünk.
A kastélykert nyugalma ma is magába oldja a vágtató gondolatokat, s csak valami békés hömpölygésnek ad teret, ahol semmi sem sürgős, semmi sem rohan...

Kastély - nekem mégis valami visszafogott, vidéki udvarház hangulatát idézte...

Nem volt szegényes, de nem is volt hivalkodóan túlzó a díszítésekben.
Mégis valami harmonikus művészi jelleggel bírt minden apró szeglet, az építész minden apró figyelmessége.

A kapubejáró felett a családi címer - a korona felett ágaskodó, kardot markoló, lángfarkú oroszlánok.

A kovácsoltvas kapu finommívű levélmotívumaival...

Vagy a park szökőkútját díszítő kőfaragványok - háttérben a kastély tornyával.

Egyszerű...

Mégis... Valahogy szép.


Ma a kastélyban két állandó tárlat látogatható - a Vadászati- és a Vasút-modell-múzeum.
Ki-ki a maga kedve szerint veszhetett el a két emeletnyi, több száz négyzetméternyi trófea, kitömött vad, vadász-felszerelés és az élethű makettek-modellek világában.

Engem a vasúttörténet fogott meg jobban...

Egy - ma már múzeumi Nohab...

Meglepően élethű...

Nem volt könnyű lencsevégre kapni a modern...

És a régebbi, de ugyanolyan fürge szerelvényeket...

A bányavárosoktól...

A német vidékig...

Néhol megrázó részletességgel..

"...Aztán átugrottunk Ausztriába..."

A semmeringi vasútvonalon található egyik völgyhíd...

Bizony nem kevés munka lehetett...














Majdnem, mint a valódi szálláshelyünk...

Hihetetlen technikai megoldásokkal...

Azért a vadászati kiállításból is megragadt egy-két apróság...

Csontfaragvány...

...közelebbről...

Régebben még a halálnak is megadták a módját...

Valamikor az 1800-as évekből..

A múzeumozás után elindultunk némi betevőt keresni. A sétálóutcán sétáltunk mi...

Egy amatőr fotós, háttérben "a többiekkel"...

És mások is...

Jogdíj-gyanús... ;)

Azért volt, ami még sikerült is...

Keszthely kertjei

Hajdani nagyság

Felújítás előtt...

A keszthelyi móló előtt álló régi szálloda főbejáratához vezető lépcsősor...

Korabeli balatoni gőzhajó...

Vitorlázó hattyú...

 Boglár-Lellén elfogott némi nosztalgikus érzés, de sajnos csak átszaladtunk a településen - célunk egy pince volt, ahol behatóbban - "tudományos igénnyel" - ismerkedhetünk a vidék boraival.


















Hosszú utunk volt...

Emlékekbe botolván...

Első állomásunk a Légli Fazekasmanufaktúra és Kézműves Borászat volt.


Megállapítottuk, hogy errefelé nyilván más a mentalitás - sehol egy kerítés szinte, a több épületből álló együttest szó szerint tűvé tettük a gazda, vagy gazdasszony után, hogy ugyan mi kóstolnánk, ha lehet...

Kb. 10 perc után kiszúrtunk egy élő embert az egyik hátsó épület ablakában - miután bejártuk az udvart és a kertet, az első és a hátsó bejárati kaput is.
Némi nehézség árán észrevétettük magunkat, mire egy ajtó mögül előkerült a hölgy, és leteremtett minket, hgy "hát mért nem csöngettünk, 'iszen kiírták, hogy hátul dolgoznak a műhelyben...?!"


Végülis készséggel kinyitotta nekünk a bemutatóházat, amely telis-tele volt szebbnél szebb mázas cserépedénnyel - bögrétől a tálalón át a serpenyőig(!).



Itt aztán megtalálható minden olyan cserépnemű, amelyre egy háztartásban csak szükség lehet...

 Hinnéd-e, hogy kézzel készült...?

 

 Pedig az összes minta kézzel...

Az összes darab hagyományos öntéssel, vagy korongon készül...











Kérdeztünk a borokról, mire mondta, hogy a gazda kinn van a szőlőbe' - mikor elbúcsúztunk, hogy induljunk, egy nem-is-annyira-kicsi dzsippen be is futott Légli Ottó nevezett borász, aki értésünkre adta, hogy csak előzetes bejelentkezéssel kóstolhatunk... Kb. ennyire szívélyes modorban.

Megfordult a fejünkben, hogy talán a valuta nem volt megfelelő, ránézésre...

Miután csalódottan tovább indultunk, megjegyeztem, hogy bizony "a siker arroganciát szül, az arrogancia pedig sikertelenséget..." (bj)


Persze nem olyan fából faragták egyikünket sem, hogy ezek után feladjuk - elindultunk a legnagyobb pincesűrűséggel kecsegtető irányba, és negyedórás keresgélés után rá is akadtunk egy igazi borászra... :)

A Pócz Pincészet öregje, Pócz József épp egy "arrajáró" társaságtól búcsúzott, mikor lefékeztünk a pince kocsibejáróján.

Pócz József, borász

Mint elmondta, szerencsénk volt, mert épp itt kint dolgozott. Bár "várta az ügyvédje", láthatólag belemelegedett a beszélgetésbe.

A pince és a palackozó körbejárásánál még érezhető volt a beszédén, hogy igyekezne...

"...Vár az ügyvédem..."

  Mikor elkezdte ajánlgatni a kóstolóra a borokat...
:D

Megnyugodott a hangja...


















Mivel Gabi és Zsolt móriak, van némi fogalmuk a borokról...

 Robi maga is borkedvelő, én meg ugye "Kassai-növendék" volnék... ;)















Elhalmoztuk kérdésekkel, amelyeket először némi meglepetéssel, de annál nagyobb örömmel fogadott.

A végére már, mikor szakmai részletekről, a jégborkészítés alapjairól is kitárgyaltunk "mindent", már szinte ismerős vendégekként viccelődött velünk.

"Kokas-Hegyi..."

 Ötféle bort kóstoltunk nála - Friss Cuvée számít az egyik alapboruknak. Ebből termelnek a legnagyobb mennyiségben, és ez az a fajta, amely a leginkább itatja magát - könnyű, friss, zamatos.

Ez volt az első pofon.

Nyitóbornak az ember valami egyszerűt vár, mint ahogy a lépcsőn felfelé a legalacsonyabb lépcsőfokkal kezdünk.

A balatoni borokról volt egy sztereotip képem - nem ittam még úgy tűnik, csak kommersz balatoni bort.

Mert a Pócz-féle "locsolnivaló" olyan ízvilággal robbant az ember szájában, hogy csak lestem, hogy most az öreg szívat minket, vagy álszenteskedik, vagy mi van...

A száraz boroktól savasságot várok. Az ízlésemnek kissé túlzott savasságot.
Ennek a bornak az illata is igéző volt. Belekortyolva - pedig nem ittunk előtte semmit - éppenhogy bizsergető savakkal olyan harmonikus, szinte lágy aromával kényeztetett, hogy az ember nem mert hinni a... szájának...! :)
Világos mézsárga szín, tökéletes tisztaság, üde illat és mennyei íz. József megfogalmazásában "locsolnivaló"...
Hát csak ilyennel locsolgassanak a jövőben... ;) :D



A második a sorban az "IS Cuvée" névre hallgató Irsai-Sárgamuskotály házasítás volt.

Határozottabb, aranysárga ragyogás, üde, de az előzőnél teltebb illat, és a muskotálynak köszönhetően majdnem édeskés zamat - mindez egy száraz fehérborban.

Kettőből kettő. ;)






Harmadikként egy 2009-es Kokas-hegyi Chardonnay következett. Róla csak az összbenyomást tudom felidézni - "innom kell még ezekből a borokból..."

 A pincészet prémium-kategóriás borainak védjegye a löszfalakban fészkelő gyurgyalag.
A madár színes tollazata jól jelképezi ezen borok sokszínűségét.










A záróakkord két vörös - egy Cabernet-Sauvignon és egy Merlot volt.


Én nem vagyok vörösboros.
Nekem a vörösborok (száraz) kicsit túl érdesek még.

Legalábbis eddig ezt gondoltam.

Az eszembe sem jutott, hogy épp a balatoni löszös "pusztaság" kóstoltatja velem az eddig egyik legfinomabb vörösbort.

Ezekről képet alkotni - maradandó képet alkotni mindenképpen újrakóstolással fogok tudni, de hogy fogok, az bizonyos.  :)

Szerencsémre a fővárosban is elérhetőek a CBA Príma üzleteiben - bár a magam részéről inkább egyenesen a pincészettől rendelnék - mert csoportos rendeléseket házhoz hoznak. (Én a Gazdát gazdagítom, ha lehet.)







Az estét egy fenséges brassóival zártuk...




Mely után egyszerűen képtelen voltam ellenállni az ágy hívogató puhaságának. :)

Ezek a békés, beszélgetős esték... A nyugalomban elköltött, ráérős ebédek...

Ismét egy olyan élménnyel lettem gazdagabb, amelyet érdemes volt megélni.
Hogy minek/kinek köszönhetem...

Mindenkinek köszönöm, akinek része volt benne!















Anyámnak, a munkatársaimnak, a vezetőimnek, Józsinak és Emesének, Pócz József úrnak és annak, aki miatt ma itt vagyunk.

És köszönöm a társaságnak, akikkel együtt tölthettem ezt a hetet - Beusnak és Robinak, Gabinak és Zsoltinak, Józsinak, Ritának és Szolanzsnak, Encsinek és Zsoltnak -, mert miattuk volt teljes az élmény! :)


Köszönöm, hogy megélhettem! :)







---

Boldogság.

Annak éltem meg. És munka kellett hozzá. Meg hozzáállás. Meg hit.