Gondolatok pihenés közben

Ismét.

Ahogy tavaly, most is furcsán érzem magam. Elfogadást tanulok.

Vagy csak szembesülök a lustaságommal...?

Sound



Furcsa.

Persze, nyilván nyugalom, és elégedettség. Amit B írt a pénzről.

Álszent vagyok, mikor azt mondom, nem érdekel, miből lesz július...?

Majd lesz.

Abból, aminek lennie kell.



A durva az, hogy értem. Mintha az agyam tudná, hogy tudnék azonosulni vele - sőt, tisztában vagyok azzal, hogy ez a helytálló megközelítés, ez a "normális"...




Miért olyan sarkalatos téma nálam a pénz...?

Nincs bennem rendben...?

Amikor volt bőven, nem okozott gondot, ha volt mire költeni.

Amikor nem volt, akkor sem határozta meg az életem, pláne nem a hangulatom.


Mégis az élet újra és újra szembe állít ezzel a témával.

Valami dolgom van vele, csak azt nem tudom, hogy mi...




De a pihenéstől indultam el.



És mégis a munkához térek vissza...

Pénzzel dolgozom.

Nem kényszerűségből - magam fogadtam el ezt a szakmát. Hogy éveken át tanulok, és segítek azoknak, akiknek reggelente az idejét a gyerek iskolába indítása tölti ki... Akinek a világa a gyógyítás, a nevelés, a kutatás, vagy épp a kétkezi teremtés körül forog...

Hogy élhessenek annak, aminek születtek... Aminek hiszik, hogy élniük kell...

Vicces, hogy rá kellett jönnöm, mindent meg lehet közelíteni arról az oldalról, abból a szemszögből, ahonnan mi akarjuk...

Akár a pénz világát is az ember, az egyén oldaláról...

A festő, az építész, az orvos, a tanár, az anya és az apa oldaláról...


Óh szív, nyugodj...


Mindenki azt hiszi, hogy a szakmám - milyen durva, hogy ezt tekintem szakmámnak, nem az egyetemen tanult végzettségemet! - száraz, unalmas, lélektelen...

És mennyire éles a kontraszt, hogy én mindebből csak a humán oldalt látom...!

Az Embert, és az Ember álmát...

Valaha azt mondtam volna, mikor kérdezték, "na és te mi vagy?", hogy "jövőtanácsadó"...

Ki hiszi azt el...?!

Senki.

Talán ez lehet mögötte...?


Száz meg száz ember, száz meg száz család-, gyermek jövőjét tervezem meg, százaknak igyekszem segíteni, hogy a mai álomból egyszer valóság legyen...

Könnyebb valóság...


Talán ezért nincs olyan erős motivációm a saját életemben...?




Tudom, hogy naiv vagyok.

Tudom, hogy idealista vagyok.


Tudom.



De ez tesz állhatatossá, és ez tart meg tisztességben, azt hiszem...


Hogy számomra egy ügyfél nem csak ügyfél.

Számomra egy Ember ő - álmokkal, tervekkel, vágyakkal...



Ember.

B talán megkövez majd, mégis azt mondom, a Teremtés Csodája ő...


La finestra...



Mikor gondoltál utoljára arra, mikor a szembejövő arcába néztél, hogy valaha ő is volt olyan tiszta gyermek, mint Te...

Olyan ártatlan, olyan naiv...

Volt benne annyi hit...

Ő is úgy szeretett volna boldog lenni, mint Te...


Családot akart, meg hősnek, hercegnőnek lenni, lovagnak, űrhajósnak, csodált primadonnának...


Elindult az úton a maga álmaival...

Aztán megkapta a maga leckéit...

így, vagy úgy abszolválta őket, és közben alakult...

Azzá - olyanná, amilyennek most látod... (Nem feledve, hogy csak Te látod olyannak, amilyennek, hiszen a látásod szubjektív...)



Mindenesetre ő egy Ember...

Épp olyan, mint Te...

Isten egyik csodája... (;))





Tudom, hogy idealista vagyok.


De ma már vállalom.

Sőt!

Ma már vállalom, hogy az vagyok, mert az akarok lenni...!

Mert nekem így tetszik...!

Mert nekem nem tetszik a világ olyannak, amilyennek ti látjátok - amilyennek ti elhiszitek....!

Mert én igenis hiszem, hogy MI TESSZÜK OLYANNÁ, AMILYEN - és mi tehetjük mássá is, ha másmilyennek szeretnénk megélni...


"Szakma."


Hivatás...


A hivatásom nem a cég.

A cég csak egy megfelelő eszköz, hogy a hivatásomnak éljek.


A hivatásom a "szolgálat"...

Adni, segíteni, támogatni, megőrizni...



Desert Nomad




Hogy ezt minek a révén...


Valaha természetvédő akartam lenni.

Majd környezetvédő.

Majd környezettudatos nevelésben dolgozó tanár.

Majd vállalkozó, aki a "pénzcsináló-képességét" a környezetvédelemre, és környezettudatos nevelésre fordítja.

S most mi vagyok...?


Vállalkozó, aki a tudását, a kapcsolatait az emberek boldogulásának szolgálatába állítja...





Nehezemre esik elképzelni, hogy valami mást csináljak...

Nem akarom ezzel leszólni egyik szakmát sem.

Hiszem, hogy a társadalom éppoly hasznos tagja a villamosvezető - nélküle egy csomó ember sokkal nehezebben jutna el reggel a munkába...



Mégis...


Végig simítok a billentyűzeten...

A telefonra pillantok...

Felnézek a monitorra, és az információ áramló végtelenjét látom...



Ezek az én fegyvereim - mint középkori lovagnak a pallos, mellyel az ártatlanok és gyengék védelmére kelt...




Milyen meghitt viszony fűz ezekhez az eszközökhöz...

Az önkifejezés számomra egyértelműen az írást jelenti... Első helyen.

Azután a táncot...




"Az ujjaim táncolnak a billentyűk felett..."



Nyugalom vesz körül.

A többiek a parton, vagy az árnyékban, a napon alszanak...



Én itt vagyok.


Formát adok a gondolataimnak, és rögzítem őket...


Ez vagyok én...




Pontatlan.


:) :P

De nem érdekel...