fb - már megint/még mindig?

Vajon mennyire vagyunk vakok...?

Mennyire vagyunk vakok a saját életünkre, a saját gyengeségeinkre, és mennyire vagyunk vakok, mikor valaki más életéről alkotunk képet...?


Egy blogger írásait régóta követem. Egy zárt, közösségi blogban ír. A humora, a stílusa miatt szeretem.

Értékes ember lenne. Még szép is (számomra).

De mint a 'Csodás álmok jönnek'-ben, vak a saját életére...

Pontosabban innen kintről, az én szemszögemből nézve az. Persze nyilván hatalmas hátránnyal indulok, hiszen nem élem az ő életét...
De találkoztam vele párszor, és beszélgettünk - vagy próbáltunk - párszor. Így kétféle képet vetíthettem egymásra - a blog-béli őszintét, a belsőségeset, és a közvetlenül tapasztaltat.
Ez azért sokkal jobb, mint amire általában lehetőségünk nyílik... Vagyis sokkal jobbnak kellene lennie...

Mintha csak a negatívumokat, a csapásokat látná az életében. A hiányokat.

Kiábrándultnak, reménytelennek, kiégettnek látom. A szavai alapján.

A többi részlet pedig egy karakteres, vonzó embert festene.


Vajon én vagyok "vakabb", vagy ő...?