Függés.
Micsoda csalóka illúzió...!
Hogy lehet bárki más, aki a valóságunk óceánján mellettünk tempózik, akibe belecsimpaszkodhatunk, és kicsit pihenhetünk, kicsit érezhetjük, hogy nem vagyunk egyedül...
Karommá görbülő ujjakkal kapkodunk utána...
Megint hárítok...
Többesszámot használok. Én kapkodok...
Néhány hasonlóan gondolkodó gondolatai után...
Mégiscsak könnyebb energiához jutni "hagyományosan", mások figyelme révén... :D
:P
Mért lennék kivétel...?!
Senki sem született szentnek - csak azzá tudtak válni... :D :D :D
Hiányoztok.
Mintha egy percig is enyémek lehetnétek...
Miért vagyok egyedül...?
A sör azt mondja odabenn, "Azér' vazze', mert más után futol...!" ;) :D :D
:P
Egyedül...
Egyedül vagyok-e akkor, mikor megosztom Veled, meg Vele a gondolataim, és Ti is velem a magatokéit...?!
Egyedül vagyok-e akkor, mikor van kihez szólnom...?
Van kivel meginnom egy sört...?
Van kit megkérdeznem, "gyün-e táncóni..."?! ;)
Egyedül.
Most pl. nagyon nagyvonalúan úgy érzem, nem vagyok egyedül.
Persze tény, hogy nincs mindig, minden percben mellettem valaki, és vannak percek/helyzetek, mikor nincs mellettm senki, vagy nincs mellettem úgy senki, ahogy jól esne....
Miért van ez...?
Hát - gondolom, nem könnyű elviselni...
Van, akit könnyű...?!
Vagy mindenkinek nehéz - attól függetlenül, ki is a másik...?
Hisz mindenképpen torzít az erőtereken - mindenképpen belép az aurámba, ha közel engedem....
Mindenképpen el kell viselnem őt...
Miért vagyok egyedül...
Lehet, hogy lusta vagyok...
Lehet, hogy túlságosan is ragaszkodó...
Talán túl gyorsan, túl könnyen szeretem meg az embereket - ezért jobban megvisel az elvesztésük, a búcsú....
Jó kérdés.
És mint a jó kérdésekre általában, talán erre sincs egyértelmű válasz... ;) :P
Szerintem igen.
VálaszTörlésSzerintem egyedül vagy.
És szerintem magányos.
mint egy sérült ázott kutya, aki kóborol az utcákon.
benéz a meleg szobákba, és vágyódik.
és aztán tovább áll az esőben.
ez az őszinte véleményem.
de nem ismerlek.
a gondolataid mondatják velem.
és a sajátjaim.
a sör pedig csak azt a szájat tudja nyitni, ami egyébként is megvan, csak hallgat.
bocsánat, az "ázott kutya" nem a kutyát minősíti, hanem a környezetet, amiben élünk.
Törlésértsd minden nemű pejoratív, negatív célzás nélkül.
és a benéz a meleg szobákba, is olyan, hogy picit, csak az ablakon át benézni valahová, lehet olyat látunk, ami nem a valóság.
Olyan könnyű hazudni.
Olyan könnyű olyanoknak hazudni, aki nem ismernek minket, és azoknak is, akik felszínesen ismernek (bár talán ez a két kategória ugyanaz).
Te ismersz boldog kapcsolatokat magad körül?
Te ismersz boldog házasságokat a környezetedben?
Hány boldog embert ismerünk egyáltalán.
és még egyszer bocsánat, hogy az előbb nem fejtettem ki, nem bántó szándékkal írtam a fenti sorokat sem.
Bár lehet ezt nem fogom tudni rendesen elmagyarázni.
Vajon ki a sajnálatra méltóbb, az esőben ázó kutya, aki tudja magáról, hogy ő esőben ázó kutya, vagy a "biológiailag" család a meleg szobában.
És azért "biológiailag", mert a környezetemben elég kevés az érzelmileg, a lelkileg is CSALÁD, KAPCSOLAT...
És inkább EGYEDÜL, mint ÍGY/ÚGY!
Szerintem.
:D
TörlésKöszönöm.
Hogy kifejtetted. :D :D :D :D :D
Elsőre az jutott eszembe, a hetedik sor után, hogy - "na ezt jól megkaptad Barátom...!" ;) :D :D :P
Hogy egyedül vagyok - tény.
Aban az egyszerű értelemben, hogy vannak pillanatok, amiket nincs kivel megélnem.
Hogy magányos-e...?
Szerintem nem.
Tudod miért...?
Mert voltam igazán magányos.
Régen volt, bő két évtizede. Éveket éltem le valóban magányosan. Amikor csak néztem kifelé a világba, és nem értettem, hogyan lehet ennyire más, mint én...
Hogyan lehet mindenki annyira más, mint én.
Konkrétan megfordult a fejemben, hogy valójában UFO vagyok. De legalábbis nem ember.
Nem tudtam azonosulni az emberi fajjal, és nem is akartam azonosulni vele. Gyűlöltem, hogy hasonlítok rájuk, és gyűlöltem minden tagját e fajnak. Az volt a tervem, hogy az ééletem a Bolygó megszabadításának szentelem...
Akkor magányos voltam.
Most...?
Most Hozzád hasonlóakba botlom. Magamhoz hasonlóakba.
Most tudom, hogy embernek születtem, és remélem, hogy Emberré tudok válni...
Akarok Emberré válni.
Már képes vagyok látni a Csodát az emberben. Már nem akarom eltörölni a Föld színéről.
Szeretem.
Képes vagyok csodálni az emberben megynilvánuló isteni csodát - a teremtés felfoghatatlan csodáját...
Képes vagyok szeretni...
Nem érzem magányosnak magam.
Igen. Ebben is igazad van. Könnyű engedni, hogy az egónk, az elménk becsapjon. Hogy elhiggye amit lát anélkül, hogy megerőltetné magát, és valóban LÁTNI akarna...
Könnyű engedni, hogy csinosabb képet mutassunk magunkról...
"Hiúság. A kedvencem a bűnök közül." ;)
Hogy ismerek-e boldog kapcsolatokat magam körül...?
Nehéz a "boldog kapcsolatot" egyértelműen körülírni.
Ismerek olyanokat, akik türelmesek egymáshoz, elnézik egymásnak a gyöngeségeiket, és ezekkel együtt is szeretik egymást.
De egyikükkel sem élek napi 24 órát, hogy azt mondjam, "ismerem a kapcsolatukat".
(Amúgy én szeretem az esőt... :D Nagyon szeretem... :P )
Ezt is Bach-tól kaptam. :)
"A kötelék, mely igaz családod összefűzi, nem a vér, hanem az egymás élete iránti tisztelet s a benne lelt öröm."
A nővéreim és az öcsém ilyeténképpen a családom... :D :)
Szerintem az "egyedül" csak egy állapot. Nem megoldás. Hiszem, hogy a párkapcsolat maga is egy lecke. Sőt talán egy vizsga igazából, melyen bizonyíthatjuk, hogy megtanultuk ("Tudom-Tudom-alkalmazni-akarom-teszem") a leckét....
Azt hiszem, a "szingliség" alatt, amit írtál, hogy tanulsz - hasonlóra gondolunk.
Én is tanulok - csak én ezt nem kötöm az "egyedüllétemhez". Egy párkapcsolatban már ugyanígy kívülről, eltávolodva szemlélődnék. Vagy legalábbis próbálnék. A megismerés, és elfogadás, a türelem és tolerancia, az önzetlen, őszinte szeretet - úgy érzem, csak azóta megy igazán, amióta mintha magamon kívülről szemlélném magam és másokat...