...azt a hiányt nem lehet betölteni...

"Ha hiánymotiváltan élünk, akkor a gyógyuláshoz első lépésként arra a fájdalmas szembesülésre van szükségünk, hogy amit magzati korban, gyerekkorban, fiatalkorban nem kaptunk meg, azt már sosem kapjuk meg. Soha. Ez egy hihetetlenül fájdalmas veszteség, de nagyon ajánlom, hogy éljétek át. Nem érdemes azon fáradozni, hogy amit gyerekkorunkban nem éltünk meg, azt most megszerezzük - mert azt a hiányt nem lehet betölteni. A mai hiányt ma be lehet tölteni. A holnapit is - holnap. De azt az egykori hiányt lehetetlen. Egyetlen valódi esélyünk van: szenvedni kell. Gyászolni. Átélni a hiányaink fölötti mély fájdalmat. Hogy azt a valamit már sosem kapjuk meg, mert az a nap, az a helyzet elmúlt. A szó szoros értelmében azt gondolom: ez gyászmunka. Nyögni kell, zokogni, dühöngeni és tiltakozni. Mert ilyen érzések fognak jönni, de hatalmas erővel. Mégis érdemes ezen az úton elindulni, mert minden olyan gyászmunka, amit elvégeztünk a saját múltunkkal kapcsolatban, hihetetlen mértékben fölszabadít minket. Nem kell a terheket tovább hurcolni, ezért szabaddá válhatunk a jelen kapcsolatainkban. Ettől fogva például nem terheljük a társunkat azzal, hogy adjon meg nekünk valami olyasmit, aminek a hiánya harminc évvel korábbról származik, és az édesanyánktól kellett volna megkapnunk."


Részlet Pál Feri idén megjelenő, A szorongástól az önbecsülésig című könyvéből.