Az életről sokszor a munkával telt hétköznapok, és a szórakozásra szánt többi idő jut eszembe.
Pedig, ha jól meggondolom, az életem, a létezésem a fejemben történik a gondolataim-érzéseim - tehát a tudatom által. Ha tehát a hétköznapok körítésével foglalkozom, rohanok, és a "problémák" "megoldásain" jár az agyam, akkor leragadok és valójában nem élek.
Lennie kell olyan időmnek, amely lassú, csak a gondolkodással telik. Létezéssel, érzéseim megfigyelésével.
Amikor rendszerezem, értékelem a körítésben tapasztaltakat, amikor "leülepszik" a tanulnivaló.
Mint most.
Hajnal van - kinn élénkül a forgalom. Felhallatszik a villamosok és autók zaja, de még sötét van. Nem bírok aludni. Coelho-t olvasok. És gondolkodom azon, amit BT mondott - hogy valami még mindig nincs a helyén bennem. Valahol, valamiért még hiányzik az összhang, a harmónia. Ez az oka, hogy a körítést nem úgy alakítom, ahogy a tudatom szeretné.
Vagyis lehet, hogy pont igen, csak azt hiszem, hogy máshogy kéne lennie - és lehet, hogy ez a tévedés, ami a disszonanciát okozza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Írj! Hogy tudjam, mit gondolsz Te! ;)