Nekrológ

"Életében kevesen ismerték igazán. "Nagy gondolkodó volt" - ebben egyetértenek azok, akik ismerhették, vagy olvasták írásait. Nagyokat gondolt és nagyon sokat gondolkodott. Hogy mindazokból, melyek tervben éltek a fejében, mit sikerült megvalósítania... Nem volt tökéletes. Ezt tudta is magáról, és büszkén vállalta emberi mivoltát - amit kissé paradox módon épp hibái által próbált igazolni. Ember volt. Ismerte az önfeláldozást és az önzést, a félelmet és a bátorságot, a szeretetet és az őszinte szerelmet is. Voltak, akik pesszimistának, borúlátónak ismerték - ő maga mindig optimista fickóként utalt magára. Noha megadatott számára az igaz szerelem ajándéka (azon szerencsések közé tartozott, akik ezt a  képességüket késő felnőttkorukig sem vesztették el), szerelmei minden alkalommal fájdalmat és lemondást hoztak neki. Mégis mindvégig hálás maradt mindazoknak, akik e ritka tüneményt belopták az életébe. Csalódásai és veszteségei fájdalma inspirálta legtermékenyebb írói periódusaiban. 

Azon kevesek közé tartozott, akik őszintén és pontosan fogalmazták meg, amit mondani akartak. Ezzel sokszor kivívta mások ellenszenvét éppúgy, mint a megbecsülést.
Múlt századi ember volt. Számára a hit, a becsület, a szerelem és az eskü még mást jelentettek. Sokszor került összeütközésbe a környezetével amiatt, hogy elfeledkezett erről. Furcsa ellentmondás volt mély érzésű lelki világa és a szerelmi életében megélt valóság között - bár kétszer is úgy tűnt, elnyeri a legnagyobb ajándékot az élettől, egyik alkalommal sem volt képes rá, hogy boldoggá tegye szíve hölgyét.

Ám tanult. Minden alkalommal, mikor padlóra küldte az élet, megerősödve, új tapasztalatokkal gazdagodva emelkedett fel, és mindig bizakodva tekintett az újabb holnapok elé.

Alkotó szellemiségű ember volt. Kitartott a választásai mellett - akár elhívatásáról, akár választott szakmájáról, akár a szíve választottjairól volt is szó.

Nem sajnált időt és energiát adni a környezetében élőknek, azoknak, akikkel a sors szeszélyéből találkozott, és azoknak, akikkel lelki rokonság kötötte össze. Mindig is nagy célokért, elvont eszmékért lelkesedett, de hitével - sőt, inkább lelkes meggyőződésével sokaknak adta vissza a reményt, sokakat állított a maga oldalára és úgy hiszem, bizton mondhatom, ekképp százak életében volt meghatározó momentum.

Hogy barátai sokan, vagy épp kevesen voltak-e...? Nem tudom. Más fogalmak szerint élt, más mértékekkel számolt. Én barátjának tartottam magam, és nem vagyok ezzel egyedül. Nyomot hagyott-e az életünkben...? Igen. A világban...? Alighanem. Hiányozni fog-e ebből a világból...? Hite szerint nem. Ahogy sokszor emlegette, az időnek csak számunkra és csak itt van jelentősége. Valahol széles e világon hiszem, hogy már újra hallani a hangját. Hitte, hogy visszatérünk, s én hiszem, hogy máris közöttünk jár ismét, bizakodó, nyílt mosollyal az arcán, megfejthetetlen, tűnődő csillogással a szemében. Emlékét megőrizzük, szavai nyomán tanulunk, és tovább visszük a szellemiséget, melyet ránk hagyott. Az őszinteség, a szeretet és a tudatosságba vetett hit üzenetét."