Menny és pokol

"...Hátha az is csak a képzeletünkben van, ami most történik velünk.  Maga azért orvos, mert mindig is erről álmodott, igaz? Ön valamikor ezt képzelte el magának.
Ha ezt a világot képesek vagyunk felépíteni az elképzeléseinkből, a következőt mért nem...?!"

(Részlet Kevin Costner Szitakötő c. filmjéből)

"...Csinálj belőle poklot mennyország helyett - azt is megteheted, mert szabad." (Tolnai Lajos, 1882)

Részecske-fizikával és csillagászattal foglalkozó barátném - egykori nagy szerelmem meggyőződése, hogy amikor elszakadunk a tudományos kísérletekkel igazolható megfigyelésektől, csupán fikciókba, illúziókba menekülünk, hogy ne kelljen szembenéznünk a rideg valósággal.

Javítsanak ki, ha tévedek - tudósaink számtalan esetben, mikor nem volt módjuk rá, hogy összeállítsanak egy laboratóriumi kísérletet - pl. a csillagászat számos kérdésével kapcsolatban -, gondolatkísérletekhez folyamodtak. Elképzelték, végig gondolták, hogy mi történne akkor...

A körülöttünk tapasztalhatót valóságnak nevezzük. Felépítése méltó az emberi intellektushoz (ha a tudat kivetülése lenne), sőt olyan szervezettséget mutat, amellyel kapcsolatban sokszor úgy érezzük, emberfeletti - "isteni"- tökéletesség...

Nyilván, ha vitatkozni akarunk egy reálisan egymásra épülő összetett rendszerrel - avagy cáfolni akarunk egy tételt - meg kell találnunk azt a pontot, amelyben a rendszer elmélete hamisnak bizonyul.

Ha találunk ilyen pontot, akkor fel kell tételeznünk, hogy a felépített és elfogadott rendszer lehet tévedés - azaz létezhet másik alternatíva.

Én ilyen pontot véltem felfedezni az ember vizsgálatánál.

A világ kifelé haladva a középpontból végtelennek tetszik. Így nem tűnik logikusnak, hogy "tűt keressek a szénakazalban".

Inkább befelé fordítottam a figyelmem.

Ha a fizikai valóság mérhető-tapasztalható formáira hagyatkozunk, akkor elfogynak a magyarázatok, mikor a halál, a tudat, az éntudat határaira érünk.

Ami leírható, aminek létezése igazolható az a biológiai test.
Jól körülhatárolható folyamatokkal. Erre épül az orvostudomány.

Azonban a materialista tudomány nem tud mit kezdeni a korban, nyelviségben és földrajzilag is elszigetelt tapasztalásokkal (nevezzük egyelőre hiedelemnek) a halálközeli élményekkel kapcsolatban, a testen kívüli tapasztalásokkal kapcsolatban. Az egyetlen olyan tényező, amelyet a materialista tudomány is elfogad és ismer, sőt elvár - az az ismételhetőség.
A kísérlet definíciójában hivatkoznak rá. Csak azt fogadják el, amit sikerül reprodukálni, ellenőrzött körülmények között.

Nincs magyarázat rá, hogy elszigetelt események hogyan lehetnek ennyire hasonlóak.

A pszichológia régóta kutatja a lélek rejtelmeit.
Arra máig sem találtak azonban megnyugtató, sziklaszilárd választ, hogy mégis mi is a lélek...

Nem bocsátkoznék sem vallásfilozófiai kérdésekbe, sem a misztikusok állításait nem feszegetném.

Racionalista vagyok.

Csak saját magamat nézem.

Test.
Bőrrel határolt, jól feltérképezett, anatómiai-élettani sajátságaiban megismert és értelmezett rendszer.

Tudat.
Nehezebb ügy. Gondolatok és érzelmek összességéből felépülő kölcsönhatások összetett és nehezen átlátható rendszere - kvázi "virtuális intelligencia".
Születése az elvont gondolkodás képességének kialakulásához köthető - valószínűleg.
Nem az a kérdés, létezik-e, és ha igen, micsoda tulajdonképpen. Ezt nem tudjuk mérni.
A materializmus megbuktatásához elegendő belátnunk, hogy különálló az anyagi testtől, nem függ annak létezésétől.


a) Gondolatok.
A gondolatok az agyban végbemenő, idegpályákon keresztül megvalósuló elektromos impulzusok, és ezek kölcsönhatásainak eredményeként létrejövő agyi folyamatok. Alapjuk a zsigeri érzékelés információtömege, melyet a sejtszintű tanulásmechanizmusok (korábbi tapasztalatok szűrőrendszerei) bonyolult értékelési rendszeren keresztül válaszreakciókban megjelenő döntési folyamatokban realizálnak. A környezet változásaira, a testi szükségletekre adott válaszreakciók alapja.

b) Elvonatkoztatás, tudat, éntudat
A gondolatok azon csoportjai, melyek nem kapcsolódnak elválaszthatatlanul a szükségletek és létfenntartás valósidejű folyamataihoz. Létezésüket tapasztaljuk önmagunkban - ilyen például a jelen eszmefuttatás is.
Tudatként az elvonatkoztatás képességével rendelkező gondolkozás megjelenését definiáljuk. Tudattal rendelkezik tehát az a gondolkodó lény, melynek agyában a létfenntartástól független, azzal sem oksági, sem elméleti összefüggésben nem álló gondolatcsoportok figyelhetőek meg.
Éntudatnak a tudat ébredését követő szellemi szintet, a környezet és az én közti elhatárolódás felismerését nevezzük. Megfigyelhető, hogy kialakulása nem feltétlenül a születéshez kötődik. Intelligens fajoknál azt követően is kialakulhat.


Az éntudat megjelenésével merül fel a kulcskérdés - a fizikai test, és a tudat elhatárolódásának kérdése.


És itt keresendő a válasz, amelyre a kérdés irányul.


A test ízekre szedhető, nem találjuk meg benne a tudatot. Nincs fizikai megnyilvánulása.
Ha az agy szüleménye, felmerül a kérdés - miért nem azonosítjuk önmagunkat az agyunkkal?
Tudjuk, hogy az agyunkkal gondolkodunk. Bebizonyítottuk, hogy a különböző típusú gondolkodás együtt jár az agytevékenység meghatározott területeken tapasztalt élénkülésével, így az agytevékenység és a gondolkodás közt megalapozottan tételezhetünk fel egyértelmű összefüggést.

Mégsem "az agyunk vagyunk."


c) Pszichikai fájdalmak
Elgondolkodtam, hogy ha az agyamban jön létre a tudat, amely egyébiránt független a testtől (erre a nyelviségünk maga is bizonyítékkal szolgál - nem azonosítja a test egyetlen részével sem az éntudatot), akkor mi magyarázza a szerelmi bánat fizikai érzékleteit?
Illetve minden pszichikai fájdalom fizikai érzékleteit?

Miért érzem, hogy fáj a szívem, ha valakit szeretek, és elvesztem...? Ha az agyam vagyok, illetve ott jövök létre, mint tudat, miért nem a fejem - az agyam - fáj, amikor elhagy, vagy elvesztem, akit szeretek...?

Aki volt már szerelmes, bizonnyal tudja, mire gondolok. Konkrét mellkasi fájdalomra. Régen éreztem. Gyermekkoromban. Felmerülhet, hogy valamilyen gyermekkori szervi elváltozást érzékeltem, és társítottam tévesen.
Igen ám, de akkor ennek nem lett volna szabad visszatérnie fiatalkoromra - nem társulhatott volna időzítésben bizonyos külső és belső (érzelmi-tudati) eseményekhez.
Továbbá a kérdésben felmerül, hogy az időskori halálesetek között közismert kifejezés (melyre a materialista tudomány nem képes választ adni): "utánahalt", "megszakadt a szíve a fájdalomtól", stb.

d) Testen kívüli tapasztalások, halálközeli élmények

Az Álom
Felmerül, hogy amennyiben csak a fizikai testünkben létezünk, hogyan élhetünk át teljesen valóságosként, az éntudatunk teljes egészével olyan élményeket, melyeknek fizikai valónkhoz nincs köze? Álmunkban például a legapróbb részletekig a valóságot másoló élményeket - érzékelést, akár fájdalmat -, vagy éppen a valóságtól teljes mértékben elszakadó, egyébiránt soha meg nem tapasztalható érzékelésre hogyan nyílhat módunk (lebegés, határtalanság, sebesség, stb.)...?

Módosult tudatállapotok
Számtalan olyan módszert ismerünk, szellemi gyakorlatokat, vagy a test fizikai befolyásolását, melyek alkalmasak rá, hogy tudatunk mintegy elszakadjon a testünktől. Ezen állapotok létét még értelmezhetnénk a tudat "tévedéseként" - azonban a fizikai testre gyakorolt visszahatások,  tapasztalt fiziológiai változásokra a materialista tudomány képtelen magyarázatot adni (extrém hideg körülmények tartós elviselése, ingerküszöb-módosulások, hipnotikus tapasztalások, és hipnózisban jelentkező fiziológiai reakciók).
Ahogy arra sincs  elfogadható magyarázat, miért olyan hasonlóak a parajelenségekkel kapcsolatos tapasztalásaink.

Halálközeli élmények
Nincs rá korrekt magyarázat, hogy időben-térben elszigetelt kultúrákban és esetekben miért mutatkozik feltűnő hasonlóság a vizsgált kérdéskörben. Sem a hitvilág hasonlóságait nem tudjuk ekképp magyarázni, sem a konkrét esetek hasonlóságát nem tudjuk megindokolni.


A fenti kérdések egyike sem köthető a fizikai testhez egyértelműen. Így tehát el kell fogadnunk, hogy az >én< szükségképpen nem azonos a testtel, ahogy a tudatunk sem pusztán csak a gondolataink összessége.

Ha azonban ezt elfogadjuk, szükségképp át kell értékelnünk az élet fogalmát.
Mivel az én nem kimutatható a fizikai test érzékelésére használt módszerekkel, feltételeznünk kell, hogy a fizikai test létét befolyásoló tényezők, törvények nem feltétlenül vonatkoznak a tudatra. Vagyis - a tudat nem tekinthető materiálisnak, és léte nem függhet a test lététől, mivel eltérő törvényszerűségek befolyásolják létezésüket.

Tehát a test halála nem jelenti törvényszerűen a tudat halálát - következésképp a születése sem feltétlenül esik egybe a test születésével.



Ha azonban ezt belátjuk, új univerzumok nyílnak meg előttünk.
Felesleges felemlegetnem a fizikai kakukktojásokat - azokat a megfigyeléseket, amelyek megingatják számos korábbi bebetonozott tételünket (részecskefizika, univerzum-elmélet, stb.).


Számos olyan megfigyelést jegyeztek fel az évszázadok során, melyek azt látszanak bizonyítani, hogy a tudat hatással van a fizikai valóságra. A kvantumfizika energia-elmélete ezt tűnik alátámasztani.
Ha ez igaz, akkor visszajutunk az eredeti kérdéshez:



"...Hátha az is csak a képzeletünkben van, ami most történik velünk.  Maga azért orvos, mert mindig is erről álmodott, igaz? Ön valamikor ezt képzelte el magának.
Ha ezt a világot képesek vagyunk felépíteni az elképzeléseinkből, a következőt mért nem...?!"