Mit jelent élni...?

Ismét egy üzenet.

Úgy élek, mintha sosem halnék meg. Őszentsége hanyadik inkarnációját koptatja...?

De: úgy halok meg, hogy soha nem is éltem...?

Mit jelent "élni"...?

Helytelen a kérdésfeltevés.

Mit jelent nekem "élni"...? Így pontos.


Lássuk!


Élni annyi, mint együtt létezni a Mindenséggel. A gyermekek ösztönösen képesek erre - mert még nem távolodtak el az érzékeléstől az elvont gondolkodás világa felé. Ők még sokkal jobban tudatában vannak a létezésnek, az életnek - élénkebben érzékelnek, mint a fölnőttek. Talán ezért nevetnek és ezért sírnak többet. Mert ami öröm, igazibban átélt öröm, a fáj, elevenebbül fáj.

Élni, együtt létezni a Mindenséggel annyi, mint érezni a világot magunk körül. Hogy ez a valóság, vagy csupán egy illúzió, ebből a szempontból egyre megy. A lényeg, hogy "jelen légy" a pillanatban. Érezd a napot, vagy az esőt, a szelet, vagy a csillagok fényét, a meleget, vagy fagyot, az éhséget, vagy az ízeket - a gyönyört, a mámort, a létezés távlatait...

Megélni a jelent.


Hogy ez a jelen éppen milyen... Mindegy is talán...?

Talán nem.

Hiszen - hitem szerint lehetőséget kaptunk, hogy alakítsuk, hogy kedvünk szerint olyan életet éljünk, amelyet el tudunk hinni magunknak.
Így tehát nem mindegy, milyen a jelenünk. Legyen olyan, amilyennek szeretnénk!

Élni tehát azt is jelenti a megélésen túl - számomra -, tetszésünknek megfelelően alakítani a jelenünket. Megtanulunk élni a tudat hatalmával is, megtanulunk bánni a vonzással, megtanulunk bánni önmagunkkal.
Ez lehet a végső feladatunk, túl mindenen. Megtanulni bánni magunkkal.
Nem az érzelmek, nem a félelmek, nem a kishitűségünk korlátai között vergődve, hanem valóban szabadon. Úgy, ahogy szeretnénk.

Nem lehet annyira könnyű feladat, hiszen akkor nem vergődnénk milliónyian.

De nem is lehet megvalósíthatatlan feladat sem, hiszen ott járnak előttünk Ők, akik képesek voltak rá... :)

Nemrég kaptam egy levelet, hosszú-hosszú idő után egy kozmikus barátomtól. Épp erről írt, büszkén mesélve a vonzásban elért sikereit.
Elgondolkodtam, hogy mit is válaszoljak. A mohóságom és a kíváncsiságom követeli, hogy írjam: "Ez kevés nekem; magadról mesélj, a gondolataidról! Hadd legyek ott Veled, ahogy régen!"
Meg aztán én korántsem látom olyan tisztán, hogy a jelenem milyen gondolataimból született...
Voltak felismerhető eredmények, még korántsem merném készségnek nevezni a gyakorlatot.

Ő például szolgálhat - nekem legalább is mindenképp. Más utakon szalad velünk ez az élet - máshol szálltunk be újra a játékba, és úgy tűnik más-más feladatokat választottunk, hogy színesítsük az alapleckét.
Más utat választottunk...

Eszembe jut Bach, mikor arról ír - a barátai eljönnek hozzá néha, más univerzumokból, néha pedig ő látogatja meg őket...

Más univerzumokból... Nem kell messzire mennünk - ezek nem a fizika, hanem a tudat univerzumai...



Talán... Talán nem...? :)

A szabadság azt is jelenti, hogy azt teszem, amihez kedvem van - és másokra bízom a döntést, hogy kedvükre való-e ez és csatlakoznak, vagy sem és inkább kitérnek előlem... :)
Szóval talán látogatóba kellene mennem. :) Pár régi barátomhoz... ;)

Élni.

Mellette - érte képes voltam szabadon cselekedni. Ledobni minden láncot, minden korlátot elvetni... :)
Vele megvalósíthatónak tűnt, kitárultak a határok...

Lehet, hogy az élethez vezető legkönnyebb és leggyorsabb út a szerelem...?

Nem út - eszköz.
A szerelem önfeledt eufóriája semlegesíti a félelmeinket. Emiatt könnyíti meg a döntéseket. A szerelem felfokozza az érzékelést - szinte visszavisz a gyermekkorba -, ezért segíti megélni a pillanatot. Itt ugyanakkor megjelenik a jelentől való elszakadás veszélye is, hiszen kiemelhet a testünkből, az álmaink és kimondatlan elvárásaink világába - ez az út pedig a csalódáshoz vezet.

Ezért fontos (ebben is) megtanulnunk "bánni magunkkal" - a szerelemben is. Hogy ne kövessük el ezt a hibát. Éljük meg és használjuk a szerelemtől kapott energiát - de tudatosan használjuk.

Indulnom kell... :/



Mit is mondhatnék hát Neki...? :)