Már írtam, hogy a tél nehéz időszak nekem...
Egyszerűen a napfény hiánya nagyon befolyásolja a hangulatom.
Az elmúlt napokban nehezen vettem rá magam, hogy dolgozzak. Igazából nem is lett komolyabb eredménye.
Ma reggel felkeltem, és gondolkodom.
Azon, hogy miért nem működik az önfenntartó-ösztönöm. Nem motivál, hogy "dolgozni muszáj, mert nem lesz kajád, nem lesz hol aludj.
Elgondolkodtam, hogy mi van akkor, ha azért nem motivál, mert tudat alatt tudom, hogy mindez illúzió...? Ha tudat alatt tudom, hogy ami kell, azt megteremtem.
Hogy ez az élet nem az egyetlen, és nem az utolsó, sőt nem is igazi...
Vagy mindezzel csak a lustaságom operál...?
Nincs semmi misztikus, csak szimplán lusta vagyok...?
Persze most kényelmes - hisz van kaja, fedél, telefon, net...
És ezek csak azért vannak, mert eddig dolgoztam.
Ha ezek nem lennének, meglehetősen sivárnak találnám a világot.
Hidegnek, kietlennek, szürkének.
Ez igaz.
Akkor...?
Amikor benne vagyok, akkor szeretem. Azt, hogy emberekkel találkozom, azt, hogy segítek valóra váltani az álmaikat.
Idáig eljutni pedig nem annyira nehéz.
Igen.
Néha vágyom rá, hogy egy tanyán éljek, tyúkok és pár tehén, meg disznó között, a macskáimmal, egy erdőben.
Egyszerű életre vágyom, ahol reggelente ellátom az állatokat, aztán fát hasogatok a kandallóba, nyáron kertet művelek és gombát gyűjtök - mint a mesében. :)
Néha pedig arra az életre vágyom, amit a cég és a munkatársak élnek. Bejárni a világot, külön kis feldíszített valóságban élni.
Furcsa, és kiábrándító, hogy sokan mennyire elvesztették a hitüket önmagukban, az emberekben és az életben...
Nem értem, hogy lehet így élni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Írj! Hogy tudjam, mit gondolsz Te! ;)