Előzmény: 2012/04/kekulo-eg-alatt
Válasz: Heavy in your arms
"Ezeken én is sokat gondolkodom.
Olyan vonzó az a határ...
Olyan ártatlan... :) Ártatlan...? :D Igen, végeredményben,
ha őszinték vagyunk, igen.
És tényleg olyan sérülékeny?? Inkább a kép, amely a másikról bennünk - rólunk benne él.
bár azt hiszem nem ez az utolsó határ.
Ismerünk másokat?
Szinte biztosan nem. Illetve tudatosan nem.
Valódi Énünk talán igen, de ezt földi tudatunk sosem
lesz képes felfogni igazán.
Tudjuk mit gondolnak, mit éreznek,
milyen helyzetekben hogyan reagálnak? Nem. Csak korábbi tapasztalataink állnak
rendelkezésünkre. És azok értelmezései,
melyek nem feltétlenül reálisak.
Ismerjük a nézeteiket, a gondjaikat, a vágyaikat?
Ott vagyunk velük, ha kell??
és Ők vajon elmondják, ha bajban vannak?
Kérnek segítséget?
kitől kérnek?
kihez fordulhatnak?
és vajon mi kihez, kikhez fordulhatunk???
Néha csak ülök, és érzem eltelt egy perc, és még még egy,
és egy óra, és csak gondolkodom. Ismerős érzés.
Szinte hihetetlen, mennyit gondolkodom. Valaki azt tanácsolta, hagyjam... :)
Inkább csak kapjam el a flow-t...
engem vajon ki ismer?
milyen lett volna, ha én is megfogom a kezét?
Ösztönlény vagyok?
Az agyam miért mondja olyan sokszor, hogy "ne tedd!" Na ez szerintem ösztönös védekező
mechanizmus. Csalódás ellen.
a héten hallottam: "férfi és nő közt barátság csak szex után lehet..."
egyik tanulsága, hogy kevesebb barátom van, mint gondoltam. :) Ezen érdemes elgondolkodni... ;)
és ha ez tényleg így van, akkor csak nyerhetünk.
Ha valami attól elromlik, hogy megfogom a kezét, Pontatlanul fogalmaztam. "Elromlik" ~ "megváltozik."
hogy kezdeményezek, hogy közelebb engedem magamhoz Én eddig azt tapasztaltam, hogy kiléptek az
mint eddig, akkor az a kapcsolat most jó??? életemből. Ergó "elvesztettem őket". El is
gondolkodtam a lehetséges okokon... ;) :P
mi változhat?
feszengenénk? Én nem. Engem sosem feszélyezett, sőt!
Inkább inspirál a még
nagyobb
kényelmetlen lenne? odafigyelésre, odaadásra a megismerésben.
vagy ismételnénk?
vagy nem lenne mindkettőnknek jó? De hát miért ne lenne...
Vajon el tudjuk mondani a másiknak mire vágyunk?? Idővel biztosan. Csak kell egy kis idő, míg a
szavakon túli világban is megleljük a hangunk.
Mi magunk tudjuk egyáltalán, hogy mire vágyunk??? Szerintem.
Biztosan mindig tudjuk??"
És hogy tudjuk-e, mire vágyunk...?
Tudjuk.
Hogy meg merjük-e fogalmazni, akár csak magunk előtt...?
Megint egy jó kérdés.
Én jó ideje a határtalanságot hiányolom. Valaha - úgy egy bő évtizede volt alkalmam megélni. Az egységet Valakivel. Valaki Univerzumával. Önmagammal.
Azóta keresem ezt az élményt azt hiszem.
Egy olyan kapcsolatban, amelyet nem torzít el eleinte a szerelem vaksága, amely elé nem állítanak korlátokat sem társadalmi-erkölcsi-etikai elvárások. Egy olyan kapcsolatban, amelyben érvényesülhet az Emberi Lényeg - a Szabad Akarat. Mint minden teremtett emberi lény, a zsigereimben ott él a vágy az elfogadásra. A felfedezés kíváncsisága. És az önző emberi lényem birtoklási vágya, mely sóvárog a szépség után.
E hármat megélni egyetlen kapcsolatban - kiegyensúlyozott, harmonikus kapcsolatban -, e kapcsolatban szabad akaratunkból fedezni fel az érzelmek határtalanságát (barátság, szerelem, szeretet)...
Én azt hiszem, erre vágyom.
Határtalanság...
VálaszTörlésSokan gondolják egy kapcsolatról, hogy korlátozza az embert.
Szerintem nem.
Azok a határok, melyeket önként választunk, melyekről Te is írsz, nem is korlátok.
Mint a sípályán az oszlopok.
Kijelölnek egy utat. A sok pályából Én választok. És még siklás közben is dönthetek, hogy az általam választott Úton maradok, vagy letérek.
És persze, ha rohanok, nagyon nehéz visszafordulni, visszatérni az általam korábban választott, esetleg mégis helyesnek ítélt Útra. És nagy tempónál nagy a sérülés veszély is.
Ha viszont lassan halad az ember, könnyű korrigálni, könnyű visszatérni, nem olyan nagyok és fájdalmasak az esések, a sérülések is kicsit.
De lassú tempónál kimarad az érzés.
A száguldás és a siklás élménye. Pont az, amiért a felvonóra odalenn felültünk.
Talán a szerelem, az érzések és a kapcsolatok is ilyenek.
És hogy hol vagyunk ezen a sípályán?
Azt hiszem a felvonón vagyok.
Látok embereket siklani, látok embereket félelemmel az arcukon toporogni.
Van aki a szerelem, az érzelmek, az önkifejezés felvonójára sem mert még felülni.
Még azt is csak nézi, ahogy mások felfele mennek.
És szerencsére látok olyanokat is, akik együtt siklanak. Kéz a kézben.
Csak ők nagyon kevesen vannak.
A legtöbb ember, akit ismerek, megállt a sípályán. Kifele nézelődik, nem előre, nem a másikra, kifele.
És én tudom hogy vagy nagyon hamar elesik, vagy a párja esik el. De nem lesz happy end.
És megőrülök, mikor látom, hogy nincs Döntés, nincs Lépés...
Miért maradnak emberek együtt, mikor boldogtalanok?????
Miért teszik ezt egymással, de legfőképpen miért teszik ez MAGUKKAL????
Persze tudom én is a válaszok egy részét.
pénzhiány, tanácstalanság, magány, egyedül lét, elidegenedés a barátokról, és a legnagyobb gyilkos: a MEGSZOKÁS.
Kislány koromban nem tudtam, milyen szülő, milyen feleség akarok majd lenni.
Csak azt tudtam, milyen NEM.
Tudtam milyen pályára akarok menni, és most mégsem ott vagyok.
Tetszik, ahogy Jane az Eclipse-ben mondja:
"Döntések, döntések."
De talán először a szívünk dönt.
Aztán az agyunk.
és közben a szív elbizonytalanodik.
elbizonytalanítja az agyat, és aztán elkezd a szív és az agy is félni a döntés következményeitől.
És ez így megy addig és addig, míg már annyira rossz, hogy vagy belebetegszik az ember, és idővel meghal, vagy dönt, és lép.
Nálam a döntést megelőző "vajúdások" egyre rövidebbek, és ezt jó jelnek veszem.
De hogy mikor érek fel a felvonón, meddig fogok toporogni még odafenn indulás előtt, és hogy magam indulok, vagy magával ránt majd valaki azon a pályán, azt nem tudom.
Csak a remény marad.
"A remény erősebb mint a félelem."
(Lehet hosszú megjegyzés lett.
sorry.)
(írtam neked a márciusi bejegyzésekhez is.)
Hogy a kapcsolat típusa korlátoz, úgy értettem...
TörlésA társadalmilag elfogadott kapcsolati sémába sokszor nem fér bele minden, amire vágyom. Munkakapcsolat <> barátság; barátság <> "társ-ság"; barátság <> szeretőség, szeretőség <> "társ-ság", stb.
Engem korlátoz, ha a barátom vagy, mert nem érinthetlek nőként, "mert akkor már nem barátság" - és a többi sztereotip baromság* (* szubjektív véleményem).
Pedig vágyom rá, hogy kimondjam, hogy szép vagy, mint nő, vágyom rá, hogy megérintsem az arcod - mégsem tehetem. Persze tehetném, de kockáztatnom kellene, hogy megijedsz, és elveszítelek.
Nem értem ugyan, hogy miért, de a tapasztalataim erre mutatnak. (Bármilyen fejlett személyiségnek gondoltam is az illetőt.)
Barátnak lenni nem jelent olyan közelséget, mint társnak lenni - noha a barát a legközelebbi személy, ha nincs melletted társ - sőt megkockáztatom, az igaz barát hajszálnyi távolsággal áll csak a társ helye mögött...
Mégis, ha a "barátom"...
Lehet, hogy velem van a baj. Lehet, hogy olyat várnék el a barátomtól, amit csak egy társtól "volna jogom elvárni"...
Számomra a"barát" "két test, egy lélek" - szinte. Érte bármit, bármikor. Benne, mint magamban.
"Határok nélkül." :)
---
"Boldogtalan emberek." A válasz végső soron a félelem, szerintem.
Egyébként pedig - "...azt is megteheted - mert Szabad."
---
"Az Egó az a csúf manó, ami az eszed és a szíved közti híd alatt lakik."
"Először a szívünk dönt."
Voltam szerelmes. Voltam szerelmes úgy, hogy először a szívem döntött, jött a tűzvihar, és utána maradtak az üszkös romok.
Aztán először az "eszem döntött" (megismerkedés), majd a szívem figyelni kezdett és végül döntött (barátság >> szerelem). Aztán nem a szívem bizonytalanodott el.
Természetes folyamatnak gondolom a szerelem lángolása átalakulását a szeretet sokkal tartósabb, kvázi "örök" kötelékévé. Eközben az Egóm bizonytalanította el az eszem, mely bizonytalanságot idővel legyőzte a szívem, ám ennyi figyelmetlenség elég volt a katasztrófához.
Én képes voltam - a szívem - döntést hozni, és maradni. (A fogalmazásod sugalmazza a halál/lelépés szükségszerűségét.)
Sajnos a másik oldalon nem így történt.
Én hiszem, hogy ha valami menet közben "elromlott", két lehetőségünk van. Lelépni, vagy megjavítani. Megkeresni a hibát.
Hiszem, hogy ha megérzem, hogy valaki fontos szereplő számomra, akkor egy-egy hiba nem lehet elegendő, hogy a megérzés ellenére kidobjam az életemből... Küzdenünk kell magunkkal - egymásért. :) Szerintem. (Ez nem azt jelenti, hogy ne kellene elismernünk, ha tévedtünk - csak azt, hogy az első akadályoknál nem szabad feladnunk.)
(Sosem zavar, ha sokat írsz. ;) )
2 test 1 lélek...
Törlésbarátság...
szex...
szerelem...
Mind érdekes témakör.
Tele izgalmakkal, kérdésekkel, csapdákkal és lehetőséggel.
BARÁT. Így nagybetűkkel.
Nem tudom, pontosan mennyi van belőle nekem.
Csak sejtem.
Régen ezt hittem, mert ezt hallottam: "az az igaz barát, aki melletted áll a bajban."
Ilyen személyből sok van.
Ha bajban lennék, hívnék valakit, sokan segítenének.
És ez jó érzés.
Mások szerint: "az az igaz barát, aki melletted van, mikor sikeres vagy."
És ha így nézzük, sokan lemorzsolódtak a régi, a gyermeki, a gimnáziumi, az egyetemi éveimből, mikor elkezdtem dolgozni.
Szakítottam a barátaim szokásaival, és egyetem mellett már melóztam.
Aztán szakítottam a kishitűséggel, a hétköznapi gondolkodással, a begyepesedéssel, a normák vakul követésével. És lemorzsolódott 3 ember.
Én kerestem őket. Nekem igényem volt rájuk, de nekik már nem. Mert megváltoztam.
Ez is milyen érdekes. Hogy az énképünk milyen sokára fogja fel, hogy megváltoztunk. Kell neki idő, míg a test, a gondolatok változása hatására Ő is változik. Pedig azt hihetném, hogy az ÉN vagyok. Hogy mindig olyannak látom magam, amilyen vagyok. De azt tapasztalom, hogy nem.
Az énképemnek hónapok kellettek, míg lekövette a változásaimat.
szóval lemorzsolódnak, lemorzsolódtak emberek.
De lettek újak.
És ha nyitott szemmel járok, tudom, hogy mindig lesznek újak. És a tapasztalataim is ezt mutatják.
persze más így, mint régen.
A barátokat összehozza a csoport, melybe tartoznak.
iskola, sport, szakkör, együtt utazni reggel a vonaton, buszon...
és ezekből a barátságokból nekem alig maradt valami, valaki. Sok esetben ahogy az összetartó "kényszererő" megszűnt, ők is elmaradtak.
De már nem bánom.
Akiket most ismerek meg, nincs ilyen kényszer erő. Nincs olyan szál, ami együtt rángatna minket.
Mindketten szabadok vagyunk.
Más munkával, más érdeklődéssel...
És fantasztikus így barátkozni.
Mert ezeknél az embereknél tudom, azért vannak mellettem, azért találkoznak velem, azért hívnak fel, mert Ők úgy akarják. Nem pedig a sors tett minket kicsit össze.
És ez az érzés már magában boldoggá tesz.
Hogy tudom, szabad akaratukból vannak mellettem.
És persze én is mellettük.
Szeretem, hogy a munkám nyitottá tesz.
Vagyis nem is. Nem a munkám tesz nyitottá. Csak teret az arra, hogy nyitott maradjak. Hogy ne tudjak begyepesedni, beszűkülni az életemben.
És ezért nagyon hálás vagyok!
Szóval barátok.
Volt aki úgy lett jó barátom, hogy én halálosan szerelmes voltam, de ő nem. És én elmondtam, és ő kedvesen visszautasított. Fájt? igen fájt.
Hülyén éreztem magam. De már akkor tudtam, hogy jó barátok leszünk. És tudtam, hogy ő egy rendes, korrekt ember.
és ennek már csaknem 10 éve...
hogy telik az idő.
Ha neki azt mondom, hogy csak este 11 után érek rá, nem óbégat, mint sokan. Neki az is okés.
és beszélgetünk hajnalig, pedig reggel 8-ról már mindketten dolgozunk, de neki ez megéri. Ő hajlandó szánni, áldozni.
Azt hiszem, kevés az ilyen.
Még azon is tudunk poénkodni, milyen lett volna akkor, ha valami lett volna köztünk.
És tudunk jóízűen nevetni. főleg én, mert a visszautasítást mégis csak én kaptam.
talán erre képesek kevesen?
Vagy másoknál máshol van az elakadás?
hm...
exek.
Te jó ég, mennyit lehetne róluk írni.
Aki eltűntek, aki most is a környezetemben vannak, de barátok előtte sem voltunk és utána sem lettünk.
akik itt vannak, aki barát.
aki még lehet barát, de évek múlva. mikor már kicsit sem fáj.
Most vettem csak észre, hogy a megjegyzéseket kétfelé listázza - valami alapján külön jelzi a spam-gyanúsakat... (talán terjedelem szerint?)
TörlésSzóval találtam kettőt, amiket csak most, hogy nyugtáztam tett közzé - ez az egyik...
Lehet erre gondoltad, hogy "elveszett"... Talán csak késleltetve "kellett megkapnom"... :)
A lényeg, hogy megvan. :)
Ez a "kényszerítőerő-dolog" ismerős. Két és fél évet laktam erdélyi srácokkal. A legjobb lakótársi viszonyban, nagyon jó csapat voltunk, együtt gályáztunk mekiben. Amióta szétköltöztünk, alig egy-két fb-üzenet - pedig évek teltek el... És én nagyon kedveltem őket... :)
TörlésIlletve még most is kedvelem. Ez olyan "bántás", amit ma már el tudok fogadni. (http://mag-amban.blogspot.com/2012/05/szivnek-meg-jelen-avagy-szeretet.html)
(...)
Hát... Az én "exeim" mind menekülő típusok. Vagy én voltam ennyire rossz hatással rájuk - felismerték, hogy véglegesen célszerű kiiktatni... Persze ez utóbbit viccnek remélem - ennyire nem vagyok pesszimista.
Mindenesetre "beszélőviszony" van - beszélgetés alig.
Érdekes kategória a BARÁT. Mint minden általunk alkotott fogalom, ez is szubjektív.
Sokáig csalódásként éltem meg a tapasztalatokat a "barátaimmal" (én sem tartottam túl sokat számon sosem) - azután arra jutottam, hogy talán mást jelent számomra, és mást nekik... Mást várok el én, míg ők aszerint cselekszenek, amit ők várnak el... Ergó nem ők "hibáznak".
Egy órája írok neked.
VálaszTörlésde egy pici kis internet megszakadás, és minden a semmivé lesz.
minden milyen mulandó...
pár sor, és egy óra is.
a semmire.
a gondolatok mondjuk megmaradtak.
de újra leírni, már nincs indíttatásom.
Ez a történet talán pont téged erősít:
hálás vagyok az alkoholnak.
én nem igazán iszom.
de tudom, rá mindig számíthatok, ha valamilyen kellemetlen szituációt kell kezelni.
együtt aludtam egy barátommal.
és ő megérintett.
Ez a ismeretségünk alatti 9 évben sosem fordul elő.
megsimogatta a hátam és a derekam.
és már ez összezavart mindkettőnket.
én elgondolkodtam, hogy akarnék-e tőle valamit, hogy benne lennék-e...
és nem tudtam a pontos választ.
de azt éreztem nem kéne, hogy én ezt nem akarom.
Ő jobban elbizonytalanodott.
És fel sem mert hívni. :) milyen vicces így leírva, de azt hiszem ez téged, a te nézeteidet erősíti a kapcsolatokról.
Szóval találkoztam vele. és ittas volt. szerencsére. mert gátlásos annyira, hogy ezekről egyébként ne tudjon beszélni.
elmondta, hogy mindkét barátja hülyének nézte, amiért nem tepert le ott helyben.
És elmondta, hogy összezavarodott. Hogy kínosan érzi magát, és hogy nem akar ő semmit, csak a helyzet úgy hozta.
és ő is végig gondolta, és ő is az inkább ne! mellett döntött.
és részegen olyan őszinte volt. olyan jó volt hallgatni.
és olyan jó volt ezt megbeszélni.
Nem gondolom, hogy nem fért volna bele az az egy szex a barátságunkba.
Ha akkor abban a pillanatban akartuk volna. de nem akartuk. hogy miért?
jó kérdés.
én nem tudok a szexre úgy tekinteni, hogy Csak szex.
és csodálom azokat, akik igen. Nekik biztosan más a lelki világuk, mint nekem.
(milyen érdekes, hogy én a női oldalon állok, és néhány területen ugyanazt gondoljuk, néhány dologban pedig "a másik oldalt" képviseljük :) mármint Te és Én )
bár igazad van.
ha belegondolok, hogy "csak szex" nekem is egy idegen ugrik be, nem egy barátom.
Mert a "CSAK" ezt is magába foglalja.
Hogy nulla kapcsolat előtte, és nulla kapcsolat utána.
Mások életében látom ezt megvalósulni.
De.
nincs de.
neki van igazuk. ők csinálják jól.
megkapják, amire vágynak, ha tényleg arra vágynak.
Régen sodródtam.
Hagytam, hogy történjenek a dolgok úgy, hogy a döntés felettem nem én magam hozom meg, hanem mások.
Ez ma már nem így van.
De talán ha valaki eltűnik egy ilyen alkalom után, mint amiről te is írtál, akkor talán ő abban a pillanatban csak hagyta történni a dolgokat.
De azt nem döntötte el, hogy meddig hagyja.
És talán már olyanokat is hagyott ("ha már belekeveredtem, csináljam is végig"), amit valójában, Tudatosan nem akart volna.
És olyankor nem a Te, hanem a Saját szemébe hogyan mert, tudott-e nézni.
Én inkább ilyesmire gyanakszom.
Sokan talán csak azt mondják, hagyom történni a dolgokat, meglátjuk mi lesz.
Átadják a kezdeményezést, és azt hiszik a felelősséget is át tudják adni. De másnap reggel a felelősség a nyakukba szakad.
De azt nem döntik el, hogy bármi is lesz, azt ők hagyni fogják, és akarják.
Ebben az esetben az ember az irányítást át tudja adni, mert át akarja adni, de a felelősséget megtartja magának.
és talán ilyenkor nincs is mit megbánni.
Lehet, a lány, lányok, akik eltűntek, is így jártak magukkal.
Nem veled. Magukkal.
De csak talán...
Vajon ha megkérdeznéd, őszintén tudnának ezekre a kérdésekre válaszolni?
vajon ők foglalkoztak vele, hogy ne csak túllépjenek a dolgon, hanem FELDOLGOZZÁK mindazt?
Jó kérdés.
Kérdezni merni. Micsoda Hatalom!!!!!
"A gátlás olyan, mint a jód - alkoholban jól oldódik."
Törlés---
Látod...? Erre gondoltam. A társadalmi elvárások, amiket magunkévá teszünk - mégiscsak korlátok. Másik szemszögből a félelmeink ezek. Félünk a másik reakciójától. Akár attól, hogy elveszítenénk, mert elmenekülne. Pl.
(Volt egy "barátom". Nő. Illetve inkább lány. Előbb tetszett, aztán megéreztem benne valamit, aztán barátok lettünk. Hihetetlenül zárkózott és érzékeny volt. Évek teltek el, mire igazán beszélgetni kezdtünk. Végül már azt hittem, barátok vagyunk. Tényleg bennem bízott a legjobban - mégis kevés volt ez az ő fogalmai szerint. Én közben megszerettem a személyiségét, a gesztusait. Mikor beszéltem neki erről, mint barátnak, elmenekült és vagy fél évig megszakított minden kapcsolatot. Nagy nehezen indult újra a kommunikáció, továbbléptünk. A barátja akartam lenni, a barátomként kezeltem. Ő pedig nem becsülte ezt - végül feladtam. Olyan sokszor vett semmibe.)
---
"Csak szex."
Számomra mindig különleges - még ha "véletlen", egyéjszakás is. Mindig szeretkezés. Akkor, az a pillanat csak a miénk - abban a pillanatban csak az övé. Abban a pillanatban ő Ő.
Szerintem azok, akik számára létezik a "csak", a valóságnak csak egy felszíni rétegét érzékelik. Épp a lényegről maradnak le. Így nem tudom azt hinni, hogy "ők csinálják jól". :)
(Bennem már az is felmerült, hogy valami bajom lehet, mert nem vágyom "csak"-okra. "Csak" szeretkezni vágyom, szexelni - nem.
Amúgy a pszichológusok szerint állítólag az érintés hiánya sokkal komolyabb deformitásokhoz vezet, mint a szex hiánya.)
---
Hogy "hagyta történni, de nem döntötte el, meddig hagyja..."
Az, hogy úgy döntök, eddig és nem tovább - szintén egy döntés. Vállalandó döntés. És nem kell, hogy harag legyen belőle, vagy feszültség. De alapvető tiszteletet akkor is megérdemel a másik - hogy kimondjam, hogyan döntök. Azaz ne eltűnjek.
(Sajnos kevéssé vigasztal, hogy magával nem tud szembenézni, nem velem...)
Hát... Ami a kérdést illeti feltettem.
Még annak is, aki sokkal többnek mutatkozott, mielőtt kilépett az életemből. Annak is, akiért sokkal többet adtam magamból, aki sokkal többet jelentett. Hitet, reményt, jövőt.
Válasz...?
Áh...
Jól hangzik a "kérdezni merni hatalma" - de tapasztalatból mondom, szart sem ér, ha annyira sem tisztelnek, hogy válaszra méltassanak...
Sőt.
Nem kapni választ is egy válasz.
VálaszTörlésAzt jelenti "nem érdekelsz".
"Nem vagy nekem elég fontos ahhoz, hogy válaszoljak."
vagy hogy "Nem érdekel a téma."
"Hagyj békén!!!!!!"
és nekem ennyi elég is szokott lenni.
Kétség kívül jobb valamit együtt lezárni, ha a másik segít.
De ha a dolog csak nekem fontos, egyedül teszek pontot a végére.
(csináltam profilt. remélem legalábbis sikerült. :) )
:)
TörlésEzt a "választ" el is fogadhatnám (eltekintve az alapvető tisztelet hiányától). Akkor, ha azok, akiktől kaptam, nem azok lennének, akik. :/
De mindegy. "...embertől ne várj újat..."
A "profil" erős túlzás. :) Van - de egyelőre még pont annyi, mintha nem is lenne. :D És ez nem számonkérés, csak jelzem, hogy egyelőre még semmi értelme sincs. :) (És nem is sértés akar lenni. :))
Akkor egyszerűsítsünk a dolgon.
VálaszTörlésMond el mire vagy kíváncsi.
és mit hova írjak be.
és kezelj úgy, mint blog analfabétát.
:)
mert az is vagyok.
tudok olvasni, tudok gépírni, de ennyi.
hogy ezek a dolgok hogyan működnek, azt kettőnk közül Te tudod jobban. :)
most jó?
VálaszTörlésHeh... ;) Látod, belejössz...
TörlésEngem is minden érdekel, de osztom a titokzatosság romantikáját... ;) Ez a profil már megteszi.
Igaz felcsigáztál azzal a "tervezés"-sel... :D Mit tervezel...?
Nem beszélgetnénk újra...? Akár élőben...?
Törlés