"...Látod, így múlt el minden...
Mondd mitől félsz, oly csendes az éjfél
Egy pillanatkép a falamon elvész
Látod, így múlt el minden.
Régi arcom egy képen, azt hitted,
Őrzi igazi énem.
Talán, semmi sem bánt..."
Magdi
:P
ui.: Tudom, hogy naiv vagyok. Az vagyok, mert a világ ezzel együtt tetszik - olyannak, amilyennek én gondolom.
Ugyanakkor elképedek, mennyivel egyszerűbb úgy, ahogy reálisan - illúziók nélkül látszik...
Kiábrándító is kicsit, és dühítő is - mennyi fölös tépelődést, agyalást, nyűglődést meg lehetett volna spórolni, ha ezt hamarabb tudom...! ;) :P
(Sokáig valami angyali lénynek gondoltam a Nőt. Aztán szembesülnöm kellett vele, hogy pont olyan, mint egy pasi - csak mellekkel... :P)
Egy pillanatkép a falamon elvész
Látod, így múlt el minden.
Régi arcom egy képen, azt hitted,
Őrzi igazi énem.
Talán, semmi sem bánt..."
Magdi
:P
ui.: Tudom, hogy naiv vagyok. Az vagyok, mert a világ ezzel együtt tetszik - olyannak, amilyennek én gondolom.
Ugyanakkor elképedek, mennyivel egyszerűbb úgy, ahogy reálisan - illúziók nélkül látszik...
Kiábrándító is kicsit, és dühítő is - mennyi fölös tépelődést, agyalást, nyűglődést meg lehetett volna spórolni, ha ezt hamarabb tudom...! ;) :P
(Sokáig valami angyali lénynek gondoltam a Nőt. Aztán szembesülnöm kellett vele, hogy pont olyan, mint egy pasi - csak mellekkel... :P)
:) :):)
VálaszTörlésNapok óta én is. :)
"Szia! Segíthetek...?" ;) :P
TörlésHa az inkognitó a dolog romantikája, akkor ez a szitu most elég nagy paradoxon nálunk...
VálaszTörlés:)
Talán érdekes lehet a profilt pár külső jellemzővel is kiegészíteni...
VálaszTörlésMit gondol, kedves M.I. ?
De csak szolídan az izonkockák hangsúlyozásával...
Külső jellemzők alatt érted a "barna haj, barna(/zöld?!) szem, 174 centi, 73 kg"-t...? :P Izomkockák kapcsán csak kiábrándíthatlak - sehol sem vagyok már az aktív-edzős fénykoromtól... :P
TörlésAz inkognitó romantikája az első kontaktok romantikája. :) Amikor először olvasok egy gondolatot, mikor először ismerkedem valaki gondolataival...
Amint elkezd körvonalazódni egy kép, a kíváncsiság felerősödik, követelődzőbbé válik - nálam legalábbis biztosan. :P
S végül, mikor már érzékelhető a "gondolat-közösség", természetes(nek gondolom), hogy felmerül a képalkotás vágya - a fals képzetek elkerülésének igénye. :)
Hogy amúgy a "romantika" hogyan fejlődik tovább, mennyire őrződik meg az "intellektuális intimitás", mi lesz a kapcsolatból később... Hát ez már a feleken múlik azt hiszem. Nem gondolnám, hogy az anyagiasuló kapcsolat szükségszerű kudarcot feltételezne (az inkognitó romantikájának elvesztését)...
Persze lehet, hogy ha a kapcsolat "titokban tartásával" fűszerezik a történetet, ez a romantika megőrizhető egy játékos megvalósítás keretében. :) (kémsztorik, titkos randevúk, stb.) :P
Megragadott egy szó.
VálaszTörlésKÖVETELŐDZŐBBÉ...
A napokban elfogott a félelem. Megijedtem.
Azt éreztem, nagyobb hatást gyakorlok az emberekre, mint az hittem. És valahogy hirtelen a vállamon találtam mindennek a felelősségét. De rájöttem, hogy NEM!! a felelősség mindenkinek sajátja. Mindenki maga felel az életében az érzéseiért. Csak maga!
Én meg tudok bántani valakit?
Nem. Csak Ő tud megbántódni.
Tudok fájdalmat okozni valakinek?
nem. csak ő tud magának.
Mert ha valami fáj, akkor valószínűleg igaz is.
És az önismeret hiánya bántja meg és okoz fájdalmat a léleknek.
Emberekkel érintkezem a nappal szinte minden percében.
És figyelek.
És belém szeretnek a férfiak. Pusztán azért, mert figyelmes vagyok. Mert mosolygok, és mert kedves vagyok.
Egy picike figyelem csomag, és szívek dobbannak. Sms-ek áradnak, bókok jönnek...
Ilyen egyszerű a világ?
A figyelem mint fizető eszköz...
bármire beváltható: ingyen masszázs, kedvezmény a boltban, egy ajándék süti... és amire a legértékesebb beváltani?
A viszonzott figyelem.
Úgy figyelni, úgy jelen lenni, mintha a világ a két emberen kívül megszűnt volna.
És elkezdenek rohanni a másodpercek, a percek és az órák...
És ez bárhol megtörténhet: üzleti tárgyaláson, magánéletben, egy kávézóban, étteremben (mikor két egymás melletti asztalnál ülő vadidegen elkezd beszélgetni. De miért? Tudatosan? Vagy csak kicsúszik az első szó, mondat, és aztán minden meg gördülékenyen.)
Az egymásra hangolódás pillanatai.
hogy mitől féltem?
azt éreztem, talán közelebb éljük le az életünket egymáshoz, mint gondolnánk.
Hogy több a közös, mint gondoltam az elején.
és aztán bűntudatom lett, hogy "De hiszen egy másik ember legrejtettebb gondolatait, érzéseit olvasom. Nyitott könyv így az élete... Van nekem ehhez jogom?"
és megkérdezlek.
Van ehhez jogom?
mi van, ha én rájövök, te ki vagy? De te nem?
vagy fordítva...
úgy már ijesztő ennyire belelátni valakibe...
vagy nem????
hm?
Lám, azért lesznek, amiről vitatkozni is tudunk. ;)
TörlésA felelősség és mások megbántásának, a fájdalomokozásnak a képességével kapcsolatban biztosan.
Szembesültem a problémával korábban. Depresszió - szakítás utáni. Évekig képtelen voltam bármit is érezni, meghaltam belül. De ahogy telt az idő, egyre jobban elegem lett belőle, és elkezdtem keresni valamit, ami segít meggyógyulni. Egyszerű, könnyed figyelem-elterelő kapcsolatokat kezdtem. És mikor észrevettem, hogy a másik félnek nem egyszerű, és nem könnyed, sőt fáj...
Persze, mondhatnám, hogy "nem az én felelősségem", mert nyílt kártyákkal játszottam - ő tehet róla, ha belém szeretett...
Mondhatnám.
De tudom, hogy az érzelmek a tapasztalatlan, gyenge tudatot (embert) kiszolgáltatottá teszik. És ha én kevésbé vagyok irracionális, akkor jobban tudatában vagyok a tetteimnek, jobban az irányításom alatt tudom tartani őket, így igenis jobban felelős vagyok a következményekért.
Az érzéseiért mindenki maga felelős - de azért, hogy ne okozzak a "kelleténél nagyobb" fájdalmat (ha érted, mire gondolok), az csakis az én felelősségem lehet. Szerintem.
Ebből következik, hogy - "már hogyne tudnánk fájdalmat okozni másoknak?!"
A figyelmetlenségemmel, a faragatlanságommal, az önzésemmel...
Szerintem, ha őszintén végiggondolod, rájössz, hogy ilyen végletes hárítás csak az egónktól származhat. A hárítással kapcsolatban is tudok ajánlani egy filmet - figyelmeztetlek, beszédes a címe! -, a Hihetetelen-t (Unthinkable). Pontosan azt boncolja, mit tehetünk meg a jó nevében, hol van (van-e) határ... A felelősségről szól, semmi másról - az emberlét ("emberség") felelősségéről.
Hogy ilyen egyszerű-e a világ...?
:)
Igen. Mi magunk tesszük csak bonyolulttá. Addig a pontig egyszerű, amit leírtál. Aztán bonyolítjuk.
Sokat töprengtem, miért is írom ezt a blogot. Hiszek az őszinteségben - ez egy dolog. Fontos számomra a visszajelzés - hogy legyen kontrollom, tudjam, mikor tévedek nagyon messzire a valóságtól. (Ezt kapom meg kevéssé, mivel csak Te kommentelsz szinte. :) )
De valóban csak ennyi...?!
Végül felismertem ebben is az egóm. (Részben legalábbis biztosan.)
Olvasd el James Redfield-től a Mennyei próféciát.
A szocializáció csak egyféle módot tanít az energiaszerzésre - más emberek figyelmének "megcsapolását".
Figyelem.
Ezért is írok. Mert jólesik az egómnak, hogy elolvassátok, hogy érdekel, amit írok. Jól esik, hogy láthatom, a világ mely pontjain olvassák az írásaim, és hányan.
"Hiúság. A kedvencem a Bűnök közül." ;)(Az ördög ügyvédje)
Persze igaz, hogy valóban érdekel a Ti álláspontotok, gondolataitok. De hazudnék, ha letagadnám a hiúságom.
Ezzel válaszolok a "miért történik ez?"-kérdésedre, és a következőre, hogy "van-e jogod?"...
Egy: én osztom meg. Enyém a felelősség. Én ruházlak fel a joggal.
Kettő: hiszek az őszinteségben. Aki "ismer", töredékét se tudja mindennek, mert keveset vagyunk úgy együtt, hogy ilyen mélységekig jussunk. Mert "üzleti tárgyaláson, magánéletben, egy kávézóban, étteremben" találkozunk - és rendszerint csak annyi időre, amíg EGYIKÜNK elmondhatja, ami nyomja a lelkét. Így valaki szükségszerűen homályban marad, valaki szükségszerűen "kielégületlenül" áll fel a beszélgetésből. Mert nem szánunk elég időt egymásra - mert önzőek vagyunk.
Ezért írok. Így - aki veszi a fáradtságot, megismerhet, ha akar. Nem tolakodó, rugalmas.
A tapasztalat ugyanakkor sokatmondó, mert az ismerőseim közül meglehetősen kevesen olvassák a gondolataim. Vagy csak kevesen merik vállalni - mindegy.
Szóval "annyira" nem érdeklem őket. :)
A bűntudatod biztosan bűntudat...? Vagy csak szokatlan érzés...?
TörlésHogy nyitott könyv-e ettől valaki élete...? Aligha. Én három és fél év után szembesültem vele, hogy az ember, akit azt hittem, ismerek, nem hisz nekem... Hogy azt hiszi, hazudok neki...
Három és fél év. A legmélyebb őszinteséggel, a legőszintébb szeretettel és később szerelemmel.
Ha valaki ismerhetett, hát Ő lenne az - mégsem ismert "eléggé"...
Szerinted bárki, aki olvassa ezeket a gondolatokat, ismerhet-e jobban, mint Ő...?
Valóban nyitott könyv lehet az életem - de vajon minden lapját, minden oldalát, minden sorát megismerheted-e általa...?
Olvastad-e mind a 630 bejegyzést...?
És azokat, amelyeket nem volt érkezésem lejegyezni...? :P
Hogy mi van akkor, ha rájössz, ki vagyok...
A) meglepődsz
B)nem lepődsz meg
Mi lenne...?! ;) :P
Miért lenne ijesztő...?! Persze, "a tudatlanság áldás" - de talán - három-négy évtized és ki tudja hány élet után - ideje volna legyűrni a félelmünket az igazságtól, nem...?!
Ijesztő-e, ha valaki őszintén szeret...? Felelősség.
Ijesztő-e ismerni valakit...? Felelősség.
Ijesztő-e embernek lenni...? Szerintem nem. Inkább felelősség.
Ideje felnőni a felelősséghez, nem...? :P
---
Hogy közelebb élünk egymáshoz, mint hinnénk...?
Érdekes - én azzal szembesültem, hogy nem.
Jobban hasonlítunk, mint hinnénk - ez talán pontosabb. Ugyanakkor azért vagyunk olyan magányosak, mert univerzumnyi távolságban élünk egymástól. Ha végiggondolod, nincs esélyünk valójában megismerni a másikat. :) Hogy matematikailag fogalmazzak - kialakíthatunk egy képet, és ezt a végtelenhez tartóan tökéletesíthetjük - de sosem érjük el a valóságot. :)
Miért...?
Mert sosem leszek a Te fejedben/szívedben. Sosem fogom pontosan azt érezni, pontosan azt gondolni, mint Te.
A szavak - szerelmeim, és gyűlöletem tárgyai egyben.
Egyszerű belátni:
Gondolok/érzek valamit.
Kódolom szavakba (torzul) - Te felfogod és dekódolod (torzul).
Érteni fogjuk egymást, vagy csak - mert nincs választásunk - elfogadjuk, hogy "nagy valószínűséggel ha "A" igaz, akkor "B" is igaz..."...?
...
Sikerült kielégítő válaszokat adnom...? :)
Megyek - így is elkésem "miattad"... :P
Jogos.
TörlésFényezve az egódat: igazad van.
A párkapcsolati felelősségre visszatérve:
-minden kapcsolatomban addig maradtam (mióta "felébredtem"), míg hittem, hogy a másikkal fogom leélni az életemet. Mikor már nem tudtam ebben hinni, mindig leléptem. Persze előtte kommunikáltam, őszinte voltam, elmondtam a páromnak mit érzek, és mi az, ami szerintem nem működik. Mikor már nem éreztem a páromban a partnert, akkor jöttem el.
én sem kínzok embereket. És ha tehetem nem bántok meg másokat.
Korábban, mikor meg is bántottam valakit, annak mindig az őszinteségem volt az oka.
Ezért megtanultam hallgatni is. És nem foglalkozni másokkal. És a mások dolgaival.
"figyelmetlenségemmel, faragatlanságommal, önzésemmel"
szerettem már olyat, aki mindhármat jól gyakorolta.
persze, ezek egy darabig bántottak is.
de csak egy darabig. Mert aztán rájöttem, hogy ezek a dolgok nem nekem, hanem magának szólnak, szóltak.
és aztán már nem zavartak ezek.
bár kétség kívül, belőle is "ex" lett.
no, mindegy...
már nem zavarna, az sem, ha szemtől szemben beszélgetnénk.
tényleg nincs mit veszteni, mert hasonlóak vagyunk.
és persze mások is vagyunk.
örülök, hogy olvashatom a gondolataid, és örülök, hogy te is örülsz az enyémeknek.
nem, tényleg nem ismerhetjük meg olyan mélyen egymást. Mert két külön személy vagyunk.
És azt hiszem, soha senki nem fog engem ismerni.
Viszont boldog vagyok, és boldog lehetek, hogy én egyáltalán ismerem magam. Tisztában vagyok a gondolataimmal...
Tudom mi jó, és mi nem jó nekem.
Hogy egyre jobb döntéseket hozok egyre rövidebb idő alatt.
És örülök, hogy nincs olyan ember, aki minden gondolatomat ismerné.
Mindent soha senki nem fog, és ennek én nagyon örülök.
Remélem nem késtél el nagyon, "miattam". :)
maradok olvasód...
Ez a "vele fogom leélni az életem"-dolog...
TörlésValaha hittem benne. Aztán 2009-ben minden kozmikus megérzés ellenére olyan maflást kaptam az élettől, hogy módosítanom kellett ezt a romantikus illúziómat.
Ma már nem azt jelentem ki, hogy "vele fogom" - azaz nem a hitem ismerem el, hanem azt, hogy "vele képes lennék, ha ő is akarja"...
Nem gondolom, hogy kapcsolatot kezdeni csak akkor van értelme, ha a fenti kijelentések bármelyikét meg tudjuk tenni. Sőt! :)
Ha így volna, akkor a statisztikák szerint kb. 8-10 évente lenne egy kapcsolatom - ennél pedig sokkal jobban igénylem az intimitást mind testben, mind lélekben.
Pusztán annyi kell szerintem, hogy nyílt lapokkal játszunk, tisztességesen és maximális tisztelettel a másik iránt.
Igaz, hogy az őszinteséggel sebezni is lehet. Mint minden alkalmas szerszám, ez is használható fegyverként, oktalan kezekben oszthat sebeket. Meg kell tanulnunk használni. Ez a felelősségünk.
Szerintem azért nem veszíthetünk semmit, mert mi döntjük el, hogy kevesebbek leszünk-e attól, ha valaki visszaél a bizalmunkkal...
(Mivel az őszintétlenség szükségszerű - biztos - kudarchoz vezet, és rengeteg energiába kerül, én már csak lustaságból is elvetem az alakoskodást. :) )
Valójában - ha pontos akarok lenni, valahol az elméletiség határán él bennem a romantikus illúzió, hogy ha békében és boldogságban le tudok élni 30-40 évet valakivel, és eközben nem feledkezem meg róla, hogy figyelmes és kíváncsi legyek vele/rá, akkor elvi lehetőségem van arra, hogy "megismerjem". Ez ugyan nem jelenti a 100% bizonyosságot, de "nagybiztonsággal" meg tudom tippelni a reakcióit, így azt, mi teszi boldoggá, miről milyen véleményt alkot, ilyesmi. :)
(Szeretnék rátalálni arra az emberre, akivel ezt képesek leszünk megvalósítani! :) )
Engem az tesz boldoggá, hogy lehetőségem van megismerni másokat (mármint haladni a megismerés útján, és mind közelebb jutni hozzájuk). Az tesz boldoggá, hogy tapasztalom, az ember a Szabad Akarat minden árnya ellenére is képes a csodára, képes isteni lényként megjelenni! :)
(A késés nem volt vészes. ;) Fontossági sorban sehol sem volt a Neked szánt válasz mögött. :D :P )
Amúgy azzal kapcsolatban, hogy mi van ha rájössz, ki vagyok...
TörlésRégóta vállalom önmagam. Tény, nem mindent teszek ki az ablakba, mert nem mindenre vagyok büszke. De ez talán 1-2%.
Amit itt megírok, azt vállalom - meg is osztom arccal, névvel, ha olyan, hogy érdekel mások véleménye, és provokálni akarom a választ.
Szóval... ;)
Csak semmi para! :D :P
Amúgy érdekel, honnan gondolod, hogy lehet, ismerjük egymást...?! :D :D :D
Törlésmert szerintem egy helyen dolgozunk...
TörlésÉs ezervalahány ember között éppen mi ismerjük egymást...?
TörlésÉn alig 30-40 embert ismerek a cégnél. Őket is szinte csak látásból.
Akikkel kicsit többet beszélgettem, kb. két kezemen meg tudom számolni...
Köztük volnál...? :)
VálaszTörléshttp://www.youtube.com/watch?v=sZjhdM1QSAk&feature=related
"Világos hajú, mosolygós..." :D
Mi számít világosnak...? :P
Úgysem fogok rájönni... :P Sosem voltam jó ebben...
Furcsa. Sosem gondolkodtam még, hogy ha - hiszem, hogy így van - vizuális típus vagyok, akkor az emlékek felidézésében miért nem vagyok jó...?!
Most fúrja az oldalam a kíváncsiság... :D
Törlés:P
Nehogy kilyukadjon az oldalad...
TörlésHa pesti vagy, gondolom pesti irodában is dolgozol.
Mondjuk abból is sok van.
Az M.I. neked nem monogramod, igaz?
Nem, nem monogram. :)
TörlésValaha a "mi"-t jelentette. Azután bontottam ketté M.I.-re, amit Mesterséges Intelligenciaként oldottam fel sötétebb pillanataimban, mikor nagyon úgy éreztem, UFO vagyok, vagy valami - de nem ember... (Annyira nemnormális... ;) )
Pesti irodában dolgozom. Nemrég költöztünk... ;) :P
Ezek szerint Te valamelyik vidéki irodában...? :D
Ez nem ér! Akkor még kevesebb az esélye, hogy valóban ismerjük egymást... Nem mondhatnám, hogy könnyen teremtek kapcsolatot random helyzetekben... Legalábbis nem emlékszem, hogy bármely hatvani alkalommal remekeltem volna - bár az is igaz, hogy legalább egyről tudok, amikor "vesztek el emlékeim"... :D
Hűha...
TörlésNekem még soha nem vesztek el emlékeim...
egy buliban sem. :)
én is Pesten dolgozom.
és nem hiszem, hogy bele tartoznék a 30-40 fős környezetedbe.
sokan vannak, akik szintén kb.4 éve vannak itt, mint Te, de én sem ismerek mindenkit.
Ha VT leszel, lehet rád ismerek majd, de lehet nem.
és szerintem maradjunk annyiban, hogy én már nem fogom találgatni, te ki lehetsz.
Ha te rájöttél, én ki vagyok, kérlek írd meg, vagy küldj privi mailt.
és ha én kitalálom, én is így teszek.
ez korrekt így?
:)
Oké. Korrekt.
TörlésFurcsa. Kicsit olyannak érzem, mintha lemondanék valamiről... :P :D
Egyébként épp mostanában gondolkodtam azon, hogy nem nagyon tudok mit kezdeni a kinevezésik "koreográfiájával". Én biztos, hogy nem akarok hosszú percekig kinn állni a színpadon. Csak, ha mondanivalóm van.
"Dísznek"... Nem.
Na meg az is igaz, hogy pillanatnyilag nem érzem, hogy valóban meghatna az a sok külsőség. Sokkal többet számítanak a közvetlen struktúra hétköznapi visszajelzései, és a vezetők hozzáállása.
Szóval lehet, hogy a saját kinevezéseimet megkérem, hogy "vegyük le műsorról"...
Amúgy Te mióta dolgozol - ha már így szóba került? :)
TörlésÉS miért vagy itt...?
És mi tetszik...?
Régebb óta dolgozom itt, mint te.
VálaszTörlésNekem jó volt kinn állni.
Imádtam a zenémet, örültem, ahogy a vezetőm beszélt rólam, és nekem volt mondanivalóm is.
Sokaknak nincs, de én ki akartam fejezni a hálám azoknak, akik hozzásegítettek ahhoz, hogy ott álljak.
Azért vagyok itt, mert szeretem ezt a munkát.
Szeretem az embereket.
Szeretek segíteni.
Szeretem a pénzt.
Szeretem a kihívásokat.
Szeretem a munkatársaim.
Szeretem látni, hogy valaki az én segítségemmel fejlődik.
Szeretem, hogy a kapcsolati tőkém mindenben segítség az életben.
B.Z. pont a szervízről beszél.
Milyen jó is, mikor a kisfia az ügyfélnek már rohan hozzá, hogy "Szia Z. Bácsi!" ezeket a pillanatokat én is szeretem.
Mert ez a szakma hálás.
És SZERETET TELJES.
Elismernek.
A munkám minden területén.
És nekem ez is fontos.
És megtaníthatok minderre másokat!!!!
És ez egy életforma.
Egy stílus.
És azt érzem, nekem ez a stílus jól áll...
:)
:)
Köszönöm! :)
TörlésJó hallani szervezett kereteken kívül is ilyesmit! :)
Tegnap B.J. mellett ültél az első sorban, igaz?
VálaszTörlésMintha helyzeti előnyből indulnál - ez nem ér!! ;) :P
TörlésAmúgy honnan is jöttél rá, ha ez egy anonim blog...? :P ;)
TörlésÍgy jár, aki nem cenzúrázza ki a csoportképeit.
VálaszTörlésHa 6 fő elmegy túrázni, és 6 fő van a képen, akkor már csak pár rendezvényen kellett figyelni, mikor lesz valamelyik arc ismerős. C'est tout!
Most őszintén - látsz egy csoportképet, és elkezded figyelni az embereket, nem futsz-e össze valakivel közülük valahol...???
VálaszTörlésMond, hogy Te nem ugyanezt tetted volna????
VálaszTörlésNem tudom. Lehet. Csak én képről kevés dolgot tudok megjegyezni. Ha élőben találkozom valakivel, megjegyzem az arcát. Ha van lehetőségem lopva ("nem tolakodóan") megfigyelni, akkor a részleteit is. De egy képről valahogy "nem készül kép a fejemben"...
VálaszTörlésAz emlékezés egy furcsa dolog.
Nálam még furcsább - vagy nekem...
Tudom, hogy az agy szelektál, a rengeteg beérkező érzékletet megszűri, és koncentrálja a figyelmet az aktuálisan legfontosabbra. De nálam ez a szelekció talán túlműködik. Vagy a visszaidézés működik kevésbé, vagy a képek azonnal a tudatalattimba süllyednek, vagy nem tudom.
Amikor tegnap Alice kérte, hogy emlékezzünk vissza 18éves kori gondolatokra... Én csak körülményekre tudtam. Próbáltam visszamenni közéjük, hátha felmerül valami - de akkor is inkább fő szemléletekre, csapásirányokra számítottam, nem olyan finom részletekre, mint az értékrend... A ballagásunk képei... Magamat leptem meg a legjobban, hogy találtam emlékeket általánosból, és gimiből - de az is lehet, hogy a falakra emlékszem, mert azóta jártam köztük, a többi viszont lehet, csak a képzelet hozzátoldása volt...
Sokszor olyanokra sem emlékszem tudatosan, amire "szeretnék" (tudatosan). Nyári táborok. Hat-hétszer is voltam gimiben és utána visszamenve. Mégsincs hat-hét hónapnyi emlék a fejemben...
Ezért volt furcsa nekem...
Látok egy profilt face-en, még lehet, hogy tetszik is, akit látok - bennem mégsem ragad meg képről olyan kép, hogy keressem... Bár lehet, hogy így tennék, csak nincs tapasztalatom/emlékem... Nem tudom.
Szerintem csak attól függ, mennyire kelti fel valaki az érdeklődést. Ismerve a gondolataid egy részét, látva egy képet, ez már elé ahhoz nekem, hogy a fejemben lévő képhez keresse agyam a személyt. :)
VálaszTörlésDe nem akarom az egódat tovább simogatni.
Én már mondhatom, hogy "megvagy!!!" :)
http://www.youtube.com/watch?v=RBdgaisIlAQ
VálaszTörlésTalán valahol megfogalmazatlanul (szépmagyarszó) félek.
Attól, hogy a kép, amelyet alkottál jobb, mint amilyennek megítélnél, ha tényleg ismernél. Tudom, hogy ez hülyeség, de talán nem tudok minden "mellékhatást" kivédeni, amivel a korábbi tapasztalatok jártak.
Furcsa szembesülni a ténnyel, hogy ennyire kemény nyomot hagyott bennem a "legutóbbi kritika"... (Második Kozmikus Találkozásom nem egész fél év (kb. 16-18 együtt töltött nap) után közölte, hogy elbizonytalanodott, és úgy érzi, nem tud rám építeni... Mindezt addigra, mire én apránként elmertem hinni az előzőekben történteket, és a "mégis megkapott" lehetőséget.)
Mostanában, mikor tükörbe nézek - reggel próbálok valami "piacképes" fejet alkotni magamnak - eszembe jut, hogy ugyan minek is töröm magam, hiszen a kép, amit én látok a tükörben valószínűleg köszönő viszonyban sincs azzal, amit A, B, vagy C ember lát, ha rám néz...
Hamár emlék-képeknél, meg én-képeknél tartunk...
Szia!
VálaszTörlésTegnap éjjel elkövettem azt a hibát, hogy a noreply-re válaszoltam neked a gmail-ről, ahova az értesítéseket megkaptam.
Sajnálom. mondjuk csak annyit írtam, h hulla vagyok a fáradtságtól, de hogy olvastam a megjegyzéseket, a régi bejegyzésre az nvitálást is ( más világ-ra)
Ahhoz is fárat voltam, hogy felháborodjak a vallási részen, főleg a teve-tű-lyuka-gazdaok-menyország dolgon, de még fook rá reaglni, mert engem ez a rész roppantul bosszant és taszít a hitben, és ebben a fajta gondolkodásban.
Ui.: furcsa időpntokat ír ki a blog a bejegyzések időpontjához. Mintha a Te órád másként járn. vagy nem?
A bejegyzésekhez jó időt ír - a megjegyzésekhez rosszat. Nem jöttem rá, miért.
TörlésNe háborodj föl. :)
Nem azért idéztem, hogy fölháborítsalak bárkit is - Téged mégannyira se. Hogy szélnek ereszd a haragod, hadd idézzek egy másik "szállóigét" (milyen érdekes belegondolni ebbe a szóösszetételbe "szálló ige"): "Tévedni emberi dolog."
Épp most fejeztem be egy filmet - egy tanulságos filmet.
Talán a vallások tévelygőivel kapcsolatban is igaz az üzenete.
http://mag-amban.blogspot.com/2012/05/ember-seg-avagy-csak-rajtunk-all.html
Vajon az "ebben a fajta gondolkodásban" alatt az én gondolkodásomat érted, vagy a papság által propagáltat...? :P
Bízom benne, hogy nem okozok csalódást...
...
Már hiányoltalak.
Bár nem tudom, örülhetek-e ennek... :)
(Most látom, hogy ha a megjegyzések idejéhez hozzáadunk 21 órát, akkor a valós időt kapjuk... Vagy +1 nap -3óra...)
TörlésTe fiú vagy, ezért kérdezlek.
VálaszTörlésMilyen jelzésre van szükségetek, nektek "hímeknek", amitől megnő az önbizalmatok és kezdeményezni mertek egy konkrét nőnél?
Milyen jelzésre van ehhez szükség a nőtől?
Kérlek értsd jól, és őszintén a kérdést.
Legszívesebben azt mondanám, hogy peched van - ebben nagyon nem vagyok kompetens... A nonverb-kommunikáció területén totál analfabéta vagyok - ezt úgy 16-19évesen ismertem fel, nem kevés egyedüllét után.
TörlésEgyszer egyik Kozmikusommal beszélgettünk - és mondta, hogy nem reagáltam "pedig akkor a mellkasomhoz is hozzáért..." Én meg néztem, hogy wtf, barátok voltunk, mért kellett volna ennek jelentőséget tulajdonítanom...?!
Persze ez nem racionális terület, de ez a példa talán érzékelteti, hogy... :S Mindegy.
Szóval nem tudok az "alapsokaságra" érvényes választ adni.
Én (ma már) figyelek a mosolyokra, arra, mennyire "lelkes" a hölgy egy-egy közös program (társasági) meghívásai alkalmával, és a beszélgetések közben. Eljutottam addig a pontig (valamikor), hogy "nincs veszíteni valóm" ;) - és mostmár nem csinálok problémát abból, ami évekig kemény dió volt nekem (akkora kisebbrendűségi komplexussal álltam rajthoz, ami már "nagyobbrendűséginek" is beillett volna), felkérni táncolni, elhívni valahova.
Én mindig az őszinteség és egyszerűség híve voltam. Tudom, hogy ebben a játékban ez nem mindig előny, hiszen épp a játék, a flört az élet sava-borsa, de... Ettől függetlenül jobbszeretem az egyenes utat.
Nekem nem tűnik visszatetszőnek, ha egy lány vet fel közös programot. Ha pl. elhív valami társasági történetre, mondjuk rövid időn belül többedjére, szerintem felfigyelek rá.
Korábban nagyon félénk voltam, akkori énemnek egy pofon és egy "elő a farbával" (a lány részéről) kellett volna, hogy hinni merjen... :D
Mindenesetre ha próbálkozol finoman, és nem elutasítást kapsz, csak "mintha nem értené", akkor sztem nyugodtan képeld föl, és oltsd le a fenébe, hogy nyissa már ki a szemét! ;) Én ezután rákérdeznék, hogy szándékosan szívat, tényleg ennyire vak, vagy nem jövök be neki...?! Tisztázzuk, és (vagy így, vagy úgy) lépjünk tovább, mert ez a stagnálás uncsi, az idő meg telik.
Szerintem nem csak én bírom a karakán csajokat... ;)
De ahogy mondtam, nem vagyok "hiteles" forrás...
A tánc... hasonló problematika. Az ember sosem érzi magát "elég jónak". Nekem idő kellett, míg rájöttem, hogy a tánc elsőre a táncról szól (technika), utána a táncról szól (a felszabadult, önfeledt, boldog mozgásról, arról, hogy ezt mennyire tudod átadni a partnerednek), és utána szól az emberről - arról, hogy bejön-e, bejössz-e neki... (Ma legalábbis így látom.)
http://www.youtube.com/watch?v=WnQW5LsBPzQ&feature=related
Istennek hála, már kaptam annyi pozitív visszajelzést, hogy kezdjek merni hinni benne, hogy "jól táncolok"... :P
Témához kapcsolódóan: http://mag-amban.blogspot.com/2012/02/egymast-kell-megertenunk.html
Törlés