Tegnap, elgondolkodtam.
A kéregetőkkel kapcsolatban egy ideje stabil állásponton vagyok. Aki munkaképes állapotban van, és nem dolgozik, annak azért nem adok, mert nincs olyan, hogy nem talál semmilyen munkát. Ha még kölyök is hozzá, akkor köszönje meg, hogy nem verem szájba anyja-apja helyett.
Ha ránézésre otthontalan, akkor alapjában attól tartok, hogy nem ő költi el, amit egy nap alatt összeszed az utcán. Ettől függetlenül a zsebemben gyűjtök ötforintosokat - így valamennyit többnek tudok adni.
Ugyanakkor, ha nincs nálam ötforintos, kimondok egy mondatot, amely elvemhez híven őszinte, de már megfordult a fejemben, hogy nem csak álszent inkább, és én is csak levakarom vele a szerencsétleneket...?
"Pénzzel nem tudok segíteni."
Tényleg így gondolom. Amióta Bachot és Redfieldet, sőt a Bhagavad Gítát olvasom, azóta megerősítést - és újabb tartalmi árnyalatot nyert.
Ezt olvastam utóbbiban nemrég:
"49. vers
Óh, Dhananjaya, szabadulj meg minden gyümölcsöző
cselekedettől az odaadó szolgálat által, s hódolj meg
teljesen az ilyen tudat előtt! Szánalomra méltóak ők, akik
élvezni akarják a munkájuk gyümölcsét."
Ez számomra azt mondja, hogy a dolgunkat e világban nem az ellenszolgáltatásáért kell végeznünk, hanem odaadásból, alázattal. Vagyis pénzt várni érte hiábavaló. Mert hiba azért tenni valamit, hogy élvezhesd az eredményét.
Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy ez mennyire lehet reális? Hiszen mi a helyzet a hittel...?
Nem azért cselekszem az itt leírtak szerint, hogy élvezzem az élet-halál körforgásából való kiszabadulást, és a szenvedésektől való megszabadulást...?
(Folyamatosan észben kell tartanom, hogy a szavak lehetnek csalókák, és nem feltétlenül fedik a közlő szándékát.)
Persze értelmezhető az önzetlen cselekvés igénye, mint vezérelv az életben.
A lényeg - valóban nem a pénz tesz boldoggá.
Boldoggá a tapasztalás tesz.
De amíg nem tudom boldogsággal megélni a tapasztalásaimat, addig vajon várhatom-e, hogy még több tapasztaláshoz jussak, olyanokhoz, melyeket tudatosan választok magamnak...?
Illetve szabad-e, érdemes-e a mód és a cél helyett az eszközre fókuszálnom, abba kapaszkodnom görcsösen (pénz)?
Szerintem nem.
Valóban nem a pénz fog segíteni rajtam, hogy boldogabbá, tudatosabbá váljak - csakis a gondolkodásom változása, a hitem, hogy lehet jobb is a világom - csak ezek tehetnek boldogabbá.
Ezért mondom, hogy a pénz nem segít.
Nem pénz >> tapasztalás >> boldogság a sorrend, hanem tapasztalás >> boldogság >> "pénz" (illetve a kedvem szerint teremtett valóság/tapasztalás).
Szerintem.
Szeretem, hogy morfondírozol..., hogy gondolatokat indítasz el :))))
VálaszTörlés