2012 december

Hogyan élek...?


Nem látom a Társam.

Ő is kérdezte - Neki is megmondtam kereken: nem éreztem meg senkiben azóta...


A céljaim - a kitűzött célok elérhetőek.


A kérdés, van-e miért törekednem feléjük...?


Vezetővé váltam.
Példaként kell elöl járnom, hogy azok, akik szintén a tanulás útjára lépnek, tudjanak erőt meríteni belőlem - abból, ahogy én teremtek.

Furcsa, de gyakorlatilag arra kell példát mutatnom, hogyan győzzék le a magukban ébredő gyengeséget...
És ezt nem lehet másképp, mint ha én magam is legyőzöm a sajátjaim.

Felelős választás ez. Hisz innentől felelőssé válsz - felelőssé válok értük.
Illetve ezzel végképp felvállalom a felelősséget önmagamért...

Jó vezetővé válni...

Ez ezt jelenti, hogy képes vagyok célokat kitűzni - dönteni végeredményben -, és tenni azért, hogy a teremtést sikerrel csináljam... :)

Vicces...

Ki hinné, hogy egy szakma, egy választott hivatás "kényszerítse ki", hogy kiálljak magamért...?!

Hogy miért olyan különleges cég az enyém..?

Mutass még egy munkáltatót, amelynek érdeke, hogy Te megvalósítsd a saját, "spirituális" küldetésed...!!

Na...?!



Nem túl jellemző, ugye..?! :D



Na ez az...


Talán ezért sokkal nehezebb ez a mi szakmánk... Ezért nehezebb ez a munka, mint a hagyományos alkalmazotti munkák...

Ott csak bemész, blokkolsz, és teszed, amit mondanak.
Teszed, vagy mehetsz.

Kényszerből cselekedni mennyivel könnyebb..?!!!

De mikor elsősorban magadért kell tenned...!?

Ez az igazi kihívás...


Az önmegvalósítás más útjai hogy is néznek ki..?

Vállalsz egy kényszert, és annak eredményeként megteheted, amire elegendő energiád marad.
Szükségszerűen sokkal többet termelsz meg, mint amennyiből részesülsz.
A cég szekerét tolod.
És morzsákat kapsz.

Itt..?

Itt a magad szekerét kell tolnod.

Mert a Te szekered azonos a cég szekerével.

Itt nincs kényszer...

Illetve a kényszer magad felől támad.
Belőled, s nem kívülről.

Itt nem lehet a felelősséget áthárítani. Itt annak a terhe is a Te válladon van. Sem a következményekért, sem menet közben a következő llépésedért nem más a felelős, csak Te magad...

Itt nincsenek mentségek. Nincs hülye főnök, nincs hülye üzletpolitika...

Itt magad vagy.
Döntéshozó, felelős, végrehajtó - jó, vagy rossz munkaerő...

2012...


Milyen életet élek...?

Teszem a dolgom.
Magamért.

Azért, mert be akarok bizonyítani valamit magamnak.
Azt, hogy képes vagyok rá...

Képes vagyok változni, változtatni..

Hogyan élek...?


Lássuk csak...

Rend van az életemben.

Tudom, hogy amit teszek, miért teszem.
Tudom, hogy mi a célom vele.
Tudom, hogy ez a cél kettős - elsősorban mások céljainak megvalósulásáért dolgozom.
Ennek következtében megnyílnak előttem lehetőségek.
Kiállom a próbákat.
Azt teszem, ami Nekik jó - és közben felépítem azt, ami nekem jó...Nálam - az én cégemnél idő kell ahhoz, hogy beigazolódjanak a korábbi döntéseink.

Ez mostanában csak félúton tart. Lesznek, akik hisznek, s lesznek, akik még tamáskodnak.. :)

Azoknál, akik hisznek, elkezdenek jönni az eredmények. Munkatársi- és ügyfélszinten ugyancsak.
Körülöttem olyanok dolgoznak, olyanok tanulnak, akik maguk is szeretnék legyőzni a saját gyengeségeiket.
Olyanok, akik tenni akarnak.
Mert én dolgozom, dolgoznak ők is. Látják, hogy mit vállaltak. Felismerik, hogy ez nem egyik napról a másikra megvalósuló "csodatétel" - s így a megvalósítottak nem is "három napig tartanak", mint afféle csodák szoktak...

2012-re társakat találtam magam mellé - Embereket, akik erőt merítenek belőlem - s akik erőt adnak nekem is a folytatáshoz.
Olyanná válok, azzá, amit nekem jelentenek az előttem járók...

Mit látok...?

Sikert?
Igen.
Miben nyilvánul meg..?

Szabadságban.

Döntési szabadságban rövidtávon, és a célok realizálódásában, materializálódásában hosszabb távon...


Nem hiszem, hogy valaha visszatérek a hétköznapokként ismert létezésbe...

Számomra már csak felfelé vezet az út...

Vékony, keskeny út.
Végtelen mélységekkel övezett út.

A győzelmem szükségszerű.
Önmagamból, a lényemből fakadó szükségszerűség.

Mert győztesnek születtem.

Mindne gyengeség, minden bizonytalanság ellenére.
Nem vagyok alkalmas a feladásra.
Ez a parancs hiányzik az alapprogramomból.
A szótáramban nincs megfelelője a meghátrálásnak.
A kitartás - a végsőkig való küzdelem - ez az én létállapotom. Ez a létezésem magja.
Hogy mások - akikhez így, vagy úgy kötődöm valamilyen szempontból - hogyan hozzák meg a maguk döntéseit, nem befolyásol.

Az utam magányos - ebből a szempontból.

Mindig lesznek, akik mellém szegődnek, aztán visszariadnak.

Mert azok a távlatok, amelyeknek befutására hivatott vagyok, másoknak irdatlannak, beláthatatlannak tűnnek.

Nem mindenki képes felfogni őket. Ne érts félre, ezt nem a nagyképűség mondatja velem!
Sokkal inkább a tapasztalat.
Az a tapasztalat, amely azt mutatja, hogy külön valóságokban élünk.
Mind a magunk útját járjuk, s ezen az úton csak mi magunk mehetünk végig.

"Egyedül vagyunk, mikor megszületünk, mikor belépünk a tér-idő univerzumába - és egyedül leszünk akkor is, mikor ki kell lépnünk belőle..."

Felrajzolok egy utat az égboltra.

Hogy legyen, ami vezesse azokat, akik maguk is vállalják a maguk útját...


Hogyan élek..?

Magamnak.
Úgy, ahogy nekem tetszik.
Zenével, tánccal, beszélgetésekkel, írással...
Egyik énem az, aki a munkával foglalkozik.
A másik az, aki ír, aki táncol, aki beszél...

(...)