 |
(Remélem, megbocsátod, hogy ezt az általad közzétett képet így "kisajátítottam"...) |
Hallgatom ezt a zenét, és nézem ezt az arcot...
És közben ízlelgetem az érzéseimet.
Mintha elvesztettem volna a gravitációt, a térérzékelést - pont, mintha végtelen mélységbe hullanék...
Fel sem ismerem sokszor ezt az érzést.
Aztán jön valami, amelynek nekiütődök zuhanás közben, és ráébredek ismét, hogy vannak karjaim, van lábam, és van testem...
És ha akaratom szerint mozgatom ezeket, akkor a zuhanásból repülés lesz...
Valahonnan - valahová...
Nekiütközöm ennek a lánynak - ennek az Embernek, és ismét értelmet nyernek az irányok...
Ismét felrémlenek a felismerések - amolyan "ja, tényleg..."-érzéssel újra eszembe ötlik számtalan korábbi miért és tapasztalás...
És valami rám ragad, valami áramlik belém - felőle, vagy miatta... Vagy általa...?
Fellebbennek leplek korábban fel nem ismert összefüggésekről...
Értelmet nyernek a külön-külön megkapott ajándékok - illetve meglátom a helyüket az összképben...
Mi mást érezhetnék, mint hálát...?!
Iránta és Érte... :)
És az Életemért... A Szeretetért, amely általa is megnyilvánul...
Szinte... hihetetlen...
Lehetetlen nem érezni az Egy-séget a Mindenségben, amikor megélek valami hasonlót...
A hit itt válik Tudássá...
Megingathatatlan, megcáfolhatatlan bizonyossággá.
Ez több, mint a fizikai tudás, amelynek minden törvénye megcáfolható valamely másik törvénnyel...
Ez már valóságos Tudás...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Írj! Hogy tudjam, mit gondolsz Te! ;)