"...A résre újra még egyszer barátim,
vagy halottaink zárják a falat
Békeidőben semmi úgy nem illik a férfihoz mint,
csend, s szerény alázat.
De ha a harc orkánja fú fülünkbe,
tigrist utánoz cselekvéseiben.
Feszítsd inadat, szítsd a vért föl,
Álcázd bősz dühvel a szelid természetet,
szörnyű tekintetet adjál a szemnek..."
Mai korunkban a leginkább saját "tehetetlenségünktől" szenvedünk. Azok, akiknek életfeladata megélni a világi hatalom és globális világformálás stációit, rendre újabb és újabb próbát tesznek, hogy felrázzák végre az ereinkben szunnyadó - lomhára, sűrűre alvadt hajdan-hősi vért.
Tetteik nyomort és bomlást hoznak népeink fejére, s mi mégis csendben tűrünk...
Miért...?!
Mert nem vagyunk hajlandóak meghozni az áldozatot, hogy végre ne így legyen. Mert mind védjük a magunk életét, mind óvjuk a saját álmaink - még akkor is, ha sosem volt elég bátorságunk, hogy tegyünk is a megvalósulásukért.
Mind a magunkét.
Hogy a mellettünk sárba hullóval mi lesz, mit se számít - csak engem hagyjanak...
Pedig valaha a nép, amelynek fia voltam fontosabb volt, mint én magam. A Haza olyan volt, mint az Édesanyánk. S fiai nem késlekedtek vérüket adni, ha védeniük kellett e szent ölet...
"...A nagyvilágon ekívül nincsen számodra hely..."
Így hangzott a dal...
Az utcán szavalták, s az emberek összekapaszkodtak vész idején, míg ma hideg arcukat elfordítják csupán...
Csoda-e, ha így legyőzetnek mind...?!
"...De ha a harc orkánja fú fülünkbe,
tigrist utánoz cselekvéseiben.
Feszítsd inadat, szítsd a vért föl,
Álcázd bősz dühvel a szelid természetet..."
Dráma ez - a ma!
S tragédia lesz a holnap,
Ha nem teszünk semmit
Mint eddig...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Írj! Hogy tudjam, mit gondolsz Te! ;)