Eltűnődöm, a régiek életrajzai felett, hogy vajon én kevesebbet élek-e náluk...?
Mert ők annyi mindenben "benne voltak", annyi mindent csináltak - folyóiratokba írtak, meg könyveket, meg fordítottak (ez feltételezi, hogy valamikor szakítottak időt jól megtanulni egy nyelvet), meg minden...
Hozzájuk képest mit csinálok én...?
Dolgozom a megélhetésemért, és azért, amiben hiszek, és írogatok egy virtuális naplóba, amelynek egyik-másik bejegyzését megosztom a virtualitásban elveszett sorstársaimmal, és néhány gondolkodóval, aki vendég e térben, de még nem cserélte be erre a "valódi életet"...
Igazából jó hosszú kihagyás után ismét könyvet vettem a kezembe, és ez generálja bennem az újabb gondolatokat. Annyi minden megmozdul bennem a sorok nyomán, és mikor olvasom, annyiszor van felismerés-élményem a saját utamra vonatkozóan - csak épp sosem vagyok pont nyugodt körülmények között, hogy leírjam, amit megérzek...
Ostoba módon szinte oldalról-oldalra idézem az írót, másolom ide a blogomba, mintha félnék, hogy elvész az információ... Pedig a mű egésze megvan, és semmivel sem valószínűbb, hogy elveszteném, mint bármi mást...
Mégis, mintha így tehetném magamévá az olvasottakat.
Pedig Müller megmondja - "a megértés kevés. A megismeréshez pedig megélni kell, amit megálmodunk, megvágyunk, majd megteremtünk."
Persze lehet, hogy a gondolatai jó részét megéltem már. De nehezemre esik gondolkodni róla. Olyan, mintha kóma után nem menne a járás... Vajon csak én érzem, vagy tényleg eltunyult volna a gondolkodásom..?
Szóval...
Minek kéne beleférnie egy Sorsba...?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Írj! Hogy tudjam, mit gondolsz Te! ;)