Misztériumba avat - ünneppé emel minden meghitt pillanatot...
Zamatával, illatával csábító szerelmes csókja megigéz, és elbájol, míg ajkam izzó kráterként eped hűs cseppjei, s mégis forró ölelése után, hunyt szemem mögött felparázslik a bíbor nyárest, ott a dombtetőn, hol utolsó alkonyi randevút adott igaz szerelme a Nyárnak...
Karcsúsága törékeny páncélzata egyben, mely úgy ragyog, mint a csillagok, s a szem el nem szakadhat tőle, csak siklik puha bőrén, nyakán, derekán, mit pőrén, s fedetlenül szándékoltan hagyott...
Szeretem a bort, mely - ha jó bor -, olyan, mint a jó költemény...
Magával ragadó, felpezsdítő, elandalító, elringató, diadalmas és szerelmes, vagy szomorú, s dörgedelmes...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Írj! Hogy tudjam, mit gondolsz Te! ;)