Az isteni Krisna lelkünket két madárhoz hasonlítja.
Az egyik csipegeti a fa gyümölcseit, a másik nézi.
Aki csipeget, az a mohó és kielégíthetetlen én.
Aki nézi, az a Fensőbbrendű Én... A bennünk élő Isten.
Nincs ember, aki
ne ismerné ezt a kétféle
élményt: a vágyak
örökös hajszáját, a gondolatok áramlását, az éhséget, a
mohóságot
s a
"csipegetést" - és azt
a másik, nyugodt és békés önmagát, a
"jobbik énjét", aki mindezt belülről látja, s
rebbenetlen szemmel
nézi.
Mindannyian - ha csak pillanatokra is, de - látjuk magunkat.
S ha ezzel a Szemmel nem magunkba, de kifelé nézünk, másokra
vagy
a világra, mely körülvesz, jó, ha tudjuk, hogy ez
varázsszem!
Hat, mert hatalma van.
Aki figyelmét
valakire vagy valamire
szenteli: át is
tudja
varázsolni azt.
Megváltoztatni a világot így lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Írj! Hogy tudjam, mit gondolsz Te! ;)